juharizsuzsanna

Mindig is hatalmas pénzek fordultak meg a műkincspiacokon, ám szakértők szerint napjainkban már horribilis összegekről beszélünk. A Christie's aukciós ház például múlt héten antik műtárgyakat adott el, s 10,35 millió forgalmat csinált úgy, hogy a legértékesebb tárgya, egy 2000 éves római kori márványszobor, aminek 1 millió dollár volt a kikiáltási ára, el sem kelt.

Végül a legtöbb pénzt, 962 500 dollárt egy I-II. századi római kori márványszoborért adtak, amely Ízisz istennőt ábrázolja. A kikiáltási árnak majdnem a duplájáért kelt el. A 200 eladásra kínált tárgynak 70%-a kelt el.

Az antik szobrok az Aranykorból elnevezésű árverés hatalmas sikert hozott. Molly Morse Limmer, a Christie's szakértője szerint mindig az antik tárgyak jelentik a legnagyobb üzletet.

A második legtöbb pénzért gazdára lelt műtárgy egyébként egy I-II. századi római kori márvány Apollo-fej volt, ami 900 000 dollárért kelt el, a kikiáltási ár közel négyszereséért.

A legértékesebb tárgyakat szinte kivétel nélkül európai vagy más magángyűjtők vették meg.

Szakértők szerint az ókori műkincsek eladási ára az elmúlt években hihetetlen – már-már túlzó -  méreteket öltött.

A csúcsot eddig egy márványbüszt tartja, ami a Sotheby's aukciós házon keresztül kelt el tavaly decemberben 23,8 millió dollárért, kikiáltási árának közel tízszereséért.

 Az Ízisz és az Apolló-fej (fenn)

Karosszékben: Nálunk nagyon sokaknak nincs fogalmuk arról, micsoda értékek múltunk tárgyai. De én valahogy nem kedvelem ezeket a magángyűjteményeket. Lehet, hogy nincs igazam… És persze a gazdasági válság, nyilván többeket rákergetett a műkincspiacra.

Tengeri sünöket, friss fügét, halat – és pelét fogyasztottak az ókori rómaiak előszeretettel. A pele hizlalásához ügyes kis edényt használtak. Legalábbis ezt találták brit régészek, amikor egy hatalmas szeméttartályt fedeztek fel Herculanumban.
Herculanum (másként Herculaneum) Pompejivel együtt pusztult el, amikor 79-ben kitört a Vezúv. A közvetlenül a tengerparton lévő település egyik 3 szintes lakótömbjét most tárják fel a régészek. Az épület önmagában is meglepő lehet a mai embernek. Amolyan bérház volt, amelyben több – latrinás, konyhás – lakásban mintegy 150-en éltek. Az épület alatt a ház egész hosszában alagút futott, ami szeméttárolásra szolgált. A konyhákat és a latrinákat ledobók kötötték össze a szemetes alagúttal.
A Vezúv kitörésekor, 79-ben a kilövellő forró hamu a házat is belepte, a lakók vagy elmenekültek, vagy megfulladtak a mérges gázoktól a tengerparton, ahova kiszaladtak.
A tragédia után a ház maradványait lerombolták.
A brit régészek most tárják fel az épületet, így jutottak el a szemetes tartályig.
A néhol 3 méter magas, 90 méter hosszú alagútból 700 kosárnyi leletanyagot hoztak ki, amit gondosan átvizsgáltak. Andrew Wallace-Hadrill, a Herculaneum Conservation Project igazgatója elmondta, hogy a mindennapi élet szemétbe került tárgyait sikerült azonosítaniuk. Bronzérméket, féldrágakövekből készült, sérült ékszereket, hajtűket, és egy Merkúr isten alakjával díszített gyönyörű aranygyűrűt, ami valószínűleg véletlenül került a szemétbe.
A szemét alaposabb elemzéséből derült ki az is, hogy a háromszintes épület lakói rendszeresen ettek halat, tengeri sünt, diót, tojást, olívabogyót, ételeiket pedig olívaolajjal készítették. Így derült ki az is, hogy a pele húsa is kedvenceik közé tartozott.

Képek: pele (fenn), a szemetes tartály (középen), utcai ételárus Herculanum lelőhelyen (lenn)

Karosszékben: A friss füge nagyon finom, a tengeri sünt és a pelét nem tudom elképzelni, ha valaki evett már ilyet, árulja el nekünk, milyen. Herculanum nem olyan ismert, mint Pompeji pedig látogatható és nagyon szép. Ajánlom mindenkinek, aki Nápoly közelébe vetődik. Szóval kérünk tengeri sün-receptet.

Több mint 5000 évvel ezelőtt már végeztek koponyalékeléseket és bármilyen meglepő, az előkerült leletek azt bizonyítják, hogy a páciensek nagy számban túl is élték a hajmeresztő beavatkozást.
Ikiztepében, a Fekete-tenger közelében lévő lelőhelyen Önder Bilgi, az Isztambul Egyetem régésze kutatócsoportjával öt olyan, több mint 5000 éves koponyát talált, amelyen szögletes alakú trepanálás, lékelés látszik. A beavatkozásokat heves fejfájások okainak megszüntetésére végezték, de agyműtétet végeztek akkor is, ha a betegnek mentális problémái voltak. Úgy vélték, az ártó szellemeket engedik ki a fejből.
Az is kiderült, mivel végezték ezeket a kényes beavatkozásokat. Tavaly augusztusban Bilgi pengeéles vulkáni üveg, például obszidiándarabokat talált.
Handan Üstündag, a törökországi Anadolu Egyetem régésze pedig tavaly egy asszír kereskedő 4000 éves trepanált koponyáját találta meg Kültepe Höyük lelőhelyen. A kereskedő személyes tárgyai, egy fejsze és egy lándzsa is a sírjában feküdtek. A férfi fején a 2,5 centiméter x 5 centiméteres bemetszés körül a csontszövet gyógyulásnak indult, vagyis a beteg túlélte a beavatkozást. A bronzkori orvosok értették a dolgukat, Yilmaz Erdal, a Hacettepe Egyetem antropológusa szerint a leletek arról tanúskodnak, hogy a koponyaműtéten átesettek 60 százaléka túlélte a procedúrát.

(A képen: az Ikiztepében talált obszidiánpengék)

Karosszékben: A honfoglalás korából, vagyis cca. 1200 évvel ezelőttről nálunk is találtak honfoglaló magyarok sírjaiban trepanált koponyákat, amelyek egy részéről szintén jól látszott, hogy a beteg túlélte a beavatkozást, de a törökországiak jóval régebbiek. Kérdés persze az is, miként csillapították a fájdalmat, ami egy ilyen kőpengével végzett beavatkozással járt. Kustár Ági, a Természettudományi Múzeum antropológusa szerint a magyarok feltehetően pálinkával itatták a beteget, hogy elkábuljon…
 

TrueY érdekesek a kérdéseid. A bejegyzésből kiderül, hogy a mai Törökország területén végzett ősi trepanálások esetében 60%-os volt a túlélés. Nem tudok arról, hogy nálunk a honfoglalás korából lennének ilyen adatok. Általában a túlélés néhány jelentett, de magát a beavatkozást túlélték, ha a csontszövet regenerálódása látható a maradványon. A búza- és tejpálinka (kumisz) készítését és fogyasztását az ázsiai pusztákról hozták magukkal honfoglaló eleink.

Noha az asszír és az akkád nyelvet 2000 éve nem beszélik, most az Asszír Szótár megjelenése felkeltette az érdeklődést e nyelvek hangzása iránt is. Dr Irving Finkel a BBC-nek beszélt asszírül.

Itt hallgathatod meg: http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-13733615

Az alábbi oldalon pedig eredetiben olvassák fel többek között Hammurábi törvényeit, a Gilgames-eposzt, az Istár-himnuszt stb. A kiejtésben a sémi nyelvek ejtési szabályait követték, tekintve, hogy mind a két nyelv sémi.
Szerintem fantasztikusan érdekes.

Itt hallgathatod meg: http://www.soas.ac.uk/baplar/recordings/the-codex-hammurabi-prologue-i1-49-read-by-albert-naccache.html

A Naxosztól délkeletre lévő szinte lakatlan Kerosz szigetén több ezer összetört szobordarabot találtak. A csodálatosan finoman kidolgozott szobrocskákat mintha Picasso vagy Henry Moore alkotta volna. Csakhogy ezeket 4500 éve készítették, szándékosan összetörték, majd a szigetre vitték és eltemették. De miért? Angol kutatók több évtizede keresik a választ.
A legelfogadottabb álláspont szerint a Kükládok szigetcsoport egykori lakói összetörték legértékesebb szobrocskáikat, Keroszra zarándokoltak és vallási rítus keretében eltemették azokat. "Úgy véljük, a szobrok és más javak összetört darabjainak eltemetésére valamilyen okból éppen Keroszt választották, mint olyan szent helyet, amely különleges módon őrzi meg ezeket a darabokat" – nyilatkozta Lord Colin Renfrew régészprofesszor
A történet még 1963-ban kezdődött, amikor a hosszú hajú fiatal kutató kapott egy tippet. Áthajózott a szigetre, ahol két kecskepásztor lakott mindössze és körülnézett.
A földfelszínen számtalan márványedény- és szobrocska-töredék hevert. Jól láthatóan olyan tipikus alkotások voltak, amelyek a Kükládok szigetekről jól ismertek és amelyek Picassót, Brancusit és Henry Moore-t is megihlették. Csakhogy szinte kivétel nélkül mind össze volt törve. Több ezer márványedény-töredéket és több száz szobor-töredéket, megnyújtott lábakat, duci combokat, behajlított karokat talált.
A leletekkel sokáig nem tudott mit kezdeni, de nem hagyta nyugodni a dolog és 1987-ben visszatért, immár mint a Cambridge Egyetem professzora, és elkezdte a feltárásokat. A lelőhely nagyon furcsa volt. Látszott, hogy a törések nem frissek, nem gondatlan kincsvadászok okozták azokat, nagyon is régiek és gondosan kivitelezettek voltak.
2006-ban Renfrew egy bolygatatlan lelőhelyet talált egy Kerosz közvetlen közelében lévő apró szigetecskén, Daszkalión. Számos eltört figurát és végre egy egykori települést is feltárt. Mivel ez volt a két szigeten az egyetlen falvacska, úgy vélte ott szállhattak meg a zarándokok.
Geológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a falvacska házait jobbára a szobrocskák anyagából, márványból emelték és nem helyi mészkőből. Márpedig ezt a márványt ¬- a piramisok építésével egyidős településre - a tengeren át, messziről kellett a szigetre hozni.
Renfrew úgy véli, ezeket a figurákat és edényeket úgy vihették a szigetre rituális keretek között, ahogy számos görög faluban manapság is végig hordozzák bizonyos alkalmakkor a szentképeket, az ikonokat. Idővel azután ezek a szobrocskák elkoptak, elhasználódtak, ezért bizonyos időközönként megújították ezeket a szent figurákat az elhasználtakat pedig rituális körülmények között elvitték Keroszra és eltemették. Mindez azonban egyelőre találgatás.
(A képeken: Lord Renfrew Daszkalión (fenn) és a Naxos Múzeumban 573 töredékkel (lenn). Forrás: www.aegeussociety.org)

Karosszékben: Ha lehet ilyet mondani, kedvenc kultúrám a történelemben a minószi (ma Kréta), amelyről nem sokat tudunk. Amennyit mégis, az elvezet Thírára (Santorini), amely azonban cca. 3600 éve egy vulkánkitörés miatt szétrobbant és a nagy része a tengerbe süllyedt. Maradt azért valami az utókornak, aminek alapján most sokan ott keresik az elveszett Atlantiszt. Maradtak szobrok is tőlük, ezek a párhuzam nélküli, csodálatos, szinte XX. századi alkotások. Aki teheti, nézzen meg eredetiben is ilyeneket, a világ számos múzeumában őriznek belőlük. Nálunk sajnos – tudomásom szerint – nincs.

A Chicago Egyetem Keleti Intézete 90 év után befejezte az Asszír szótárt, ami egy olyan nyelv 28 000 szómagyarázatát tartalmazza, amit több mint 2000 éve senki nem beszél. A hír mégis szenzációnak számít.
A végül 21 kötetet megjelentető projektet 1921-ben kezdték el, és összesen 88 szakértő dolgozta fel több millió, ékírással írt agyagtábla szövegét 90 éven át, hogy szókészletükből szótárt alkothasson.
Az agyagtáblákba karcolt ékírás a világ legrégibb írott nyelvén jegyezte le 2500 éven át a mai Irak területén egykor állt ősi városállamok lakóinak ügyes-bajos dolgait, törvényeket, házassági és válási szerződéseket, jogi, irodalmi és vallási szövegeket stb.
"A szótár nélkülözhetetlen olyasvalaki számára, aki ókort, művészettörténetet, jogtörténetet vagy vallástörténetet tanulmányozza" - mondta el Martha Roth a program három szerkesztője közül a jelenlegi.
A szótár elkészítése James Henry Breasted, a Keleti Intézet alapítójának ötlete volt. Ő adta a programnak az Asszír Szótár Projekt elnevezést, noha utóbb a szakértők megállapították, hogy az asszír nyelv tulajdonképpen az akkád egy dialektusa volt. Az akkád nyelv Kr. e. 2500 körül alakult ki és Krisztus születése körüli időkig számos mezopotámiai kultúra használta.
A feldolgozott agyagtáblákat az egykori Akkád Birodalom, Babilónia, Asszíria és más közel-keleti civilizációk romja között találták meg.
A program kezdete óta a világ számos tudósa küldte el az intézetnek különböző agyagtáblák fordítását. Az intézet szótárszerkesztői a táblák minden egyes szavát gondosan feljegyezték összegyűjtve az adott szó összes megtalált jelentését és megjelölve azokat a szövegkörnyezeteket is, amelyben a szót használták. Több mint 2 millió jegyzetlapot készítettek.
Ilyen módon többek között a legkorábbi törvénykönyv, de például a Gilgames eposz szöveganyagát is feldolgozták, amelyeket szintén ezen a nyelven írtak.
De bekerült a szótár anyagába egy 4400 éve írt levél is, amit egy elkényeztetett diák küldött vagyonos anyjának: "A fiatal urak évről évre jobb ruhákban járnak, engem meg rossz ruhákban járatsz… Adad-iddinam fia, akinek az apja csak egy szolga apámnál, két új teljes ruházatot kapott, amíg te egyetlen öltözetben járatsz. Annak ellenére, hogy te a szülőanyám vagy, őt pedig asz anyja csak adoptálta, az anyja szereti őt, te pedig, te nem szeretsz engem”.
(A képen Martha Roth az egyik kötettel. Fotóforrás: Oriental Institute)

Karosszékben: A 21 kötetbe válogatott szövegből világosan látszik, hogy az ember alapvetően mindig ugyanolyan volt, mint most. Nem voltak mások, csak jóval korábban éltek…
 

Manapság az észak-európaiak 90 százaléka gond nélkül élvezheti a tejivást, miközben a világ felnőtt népességének, köztük a dél-európaiaknak 70 százaléka nem képes megemészteni a tejet.  De miért?

Legutóbb például a dél-franciaországi mintegy 5000 éves temetkezési helyen talált halottak genetikai vizsgálata mutatta ki, hogy az odatemetettek sem voltak képesek a friss tejet megemészteni. 
A dél-franciaországi Treilles barlangjában talált 22 férfi, 2 nő és 5 ma már meghatározhatatlan nemű ember esetében sikerült DNS-mintát kinyerni. Többségük közeli rokonságban állt egymással. Egyik egyedben sem találták meg a laktáz perzisztencia-gént, márpedig ez teszi lehetővé a friss tej megemésztését.
Miért képesek a tejet az európaiak, mindenekelőtt az észak-európaiak megemészteni, míg mások nem?
Friss tejre az embernek csecsemő- és gyermekkorában van szüksége, 5 éves kor után a tejbontást lehetővé tevő laktáz-enzim aktivitása csökken, és felnőtt korban már nem tudjuk emészteni a friss tejet. Kivéve, ha valaki örökölte a laktáz perzisztencia-gént. De mikor és miért fejlődött ki az emberben ez a gén?
A különös jelenség okait a College London Egyetem genetikusa, a Mark Thomas vezette kutatócsoport vizsgálta. A kutatók Európa különböző korai földműves népcsoportjainak lelőhelyein talált több mint 7000 éves csontmaradványokból nyertek ki DNS-t, és ezt elemezték több szempontból. (A vizsgált lelőhelyek között volt a magyarországi Ecsegfalva is.)
Kimutatták, hogy a laktáz perzisztencia-gén a 7000 éve élt emberek csontmaradványaiban még hiányzik, tehát az valamivel később jelent meg érdekes módon éppen Közép-Európában.
És hogy miért: "A tejemésztés képességének kialakulása a legelőnyösebb evolúciós vonás, amely az emberben kifejlődött. Az úgynevezett laktáz-enzim nélkül tejfogyasztáskor egy felnőtt ember felpuffad, és hasmenést kap. A vízzel összehasonlítva azonban a tej kiváló tápanyagforrás, amely évszaktól függetlenül az ember rendelkezésére áll, és fogyasztása biztonságosabb, mint a gyakran parazitákkal fertőzött folyó- vagy patakvízé. A tejivás a korai európaiak számára komoly túlélési esélyeket biztosított" – mondta el Thomas professzor, aki 
úgy véli, azért lehet olyan éles különbség a tej emésztésének képességében Észak- és Dél-Európa népei között, mert északon jóval kevesebbet süt a nap, az északiak szervezetében ezért kevesebb a D-vitamin és a kalcium. A tejfogyasztás azonban megoldotta a kalciumbevitel problémáját.

Karosszékben: Amerikában például terjed a felfogás, hogy a friss tehéntej egészségtelen. Nyilván annak, aki képes emészteni, nem. Nálunk még nem vettek tudomást a legújabb kutatási eredményekről és egyöntetű e felfogás, hogy tejet inni egészséges. Látjuk, annak, aki beletartozik abba a bizonyos 30%-ba. A képen: A laktáz perzisztencia-gén előfordulási gyakorisága a világban. Képforrás: www.physorg

A vadászó-gyűjtögető népességeknél az autizmus határozottan előnyt jelenthetett, kellett a jó memória, a térbeli intelligencia, az embernek az éhségét kellett elűznie, magára kellett figyelnie, nem volt szükség a társas kapcsolatokra – állítja Jared Reser agykutató az Evolutionary Psychologyban megjelent tanulmányában.
Az autizmus spektrum zavar (Autism Spectrum Disorder=ASD) Reser szerint valójában nem betegség, hanem az emberi fejlődés egy adott szakaszában – még 15 000 évvel ezelőtt is –, a gyűjtögető-vadászó életmódban alkalmas válasz az adott kihívásokra. Azok a gének, amelyek az autizmus kialakulásért felelősek, akkor fejlődhettek ki, amikor az autizmus a túlélés szempontjából kedvező viselkedésmódot jelentett az embernek.
Az „előnyös autizmus” kifejezés új kutatói szemléletet jelöl, amelyet egyre többen fogadnak el. Azt jelenti, hogy az autizmus bizonyos élethelyzetekben előnyös, a kiváló térbeli intelligencia, a kivételes koncentrációs képesség, a jó memória, mind előnyös volt a vadászó-gyűjtögető életmódban, ugyanakkor a kevés egyedből álló csoportokban nem volt szükséges a szociális megismerés képességének kifejlődése. Az autizmus kifejezetten előnyös volt olyan csoportban, ahol a társas érintkezés jóval kisebb szerepet játszott a fennmaradási versenyben, mint az önellátás.
Az éhség és a szomjúság csillapítására egyre jobb vadásszá és egyre hatékonyabb gyűjtögetővé kellett válni, ki kellett fejleszteni a vadak űzésére, a növények megfigyelésére és mindezek emlékezetbe vésésére a legmegfelelőbb készségeket és ezekhez sok segítséget nyújtott a mániákushajlam, és az ismétlődő cselekvéssor.
Manapság az autista gyerekeket a szüleik táplálják, így az éhség elűzése nem irányítja cselekvéseiket, ugyanakkor a szociális kapcsolatok jóval nagyobb hangsúlyt kaptak, így ebben a jóval összetettebb világban ezek a gyerekek elveszettek.
(Rajz: Autism effect)

Karosszékben: Nagyon logikusnak tűnik, kérdés, mit lehet ezzel kezdeni?

A Belvárosi fesztivál egyik rendezvényhelyszíne a Szabadság tér. Az Amerikai Nagykövetség előtt, a parkban ott áll Bandholtz tábornok, peckesen, katonásan, az elhíresült lovaglópálcával a kezében, amit diplomáciai nyomásra, az alkotó, Ligeti Miklós a háta mögé tett. Bandholtz tábornok 1919-ben - állítólag lovaglópálcájával - zavarta el a román katonákat, amikor ki akarták fosztani a Magyar Nemzeti Múzeumot. Megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.
1919-ben Magyarországot megszállta a román hadsereg, bevonultak Budapestre is. Mivel a Nemzetek Szövetségének Legfelsőbb Tanácsa az akciót nem engedélyezte, katonai missziót küldtek Budapestre a következő üzenettel: „Magyarország tegyen eleget a fegyverszünet előírásainak és tartsa tiszteletben a Legfelsőbb Tanács által rögzített határokat, és mi megvédjük Önöket a románoktól, akik nem kaptak tőlünk semmilyen felhatalmazást. Azonnali hatállyal küldünk egy szövetséges katonai missziót, amelynek feladata a leszerelés felügyelete, valamint gondoskodni arról, hogy a román csapatok kivonuljanak.”
A Szövetséges Katonai Misszió tagja amerikai részről Harry Hill Bandholtz tábornok volt.

A tábornok naplójában így emlékszik vissza a nemzeti múzeumnál történtekre:
„1919. október 6. Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi teherautóval a Nemzeti Múzeumnál és készülnek elvinni számos művészeti alkotást. A Katonai Misszió október 1-jei találkozóján döntés született arról, hogy bár a románok azt állítják, számos, a Nemzeti Múzeumban található tárgy őket illeti meg, mivelhogy jelenleg ők Erdély urai, ne kapjanak egyet sem közülük, mielőtt azt jóvá nem hagyja bizottságunk, amelynek elnöke Shafroth amerikai százados. Még aznap tájékoztattuk döntésünkről a román főparancsnokot. Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót.
Úgy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal viszik el a műtárgyakat. Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel:
„Annak, akit megillet - Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette magához.” Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki:
„Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.
H. H. Bandholtz, soros elnök
1919. október 5.”
A hálás nemzet szobrot emeltetett a tábornoknak, amit Ligeti Miklós alkotott meg 1936-ban, de mivel a korban elhíresült a lovaglópálcás eset, és sértette a románok önérzetét, 1949-ben elszállították "restaurálásra", majd szobortemetőbe került. 1985-ben az amerikai nagykövet kertjében állt, míg 1989-ben megérdemelt helyére került. (A képen: román katonák 1919-ben az Oktogonon)

Karosszékben: Ha csak tehetjük, nézzük meg a szobrot, és emlékezzünk meg Bandholtz tábornokról. Feltétlenül híve vagyok a békés egymás mellett élésnek és a szomszédainkkal való megbékélésnek. Tény azonban, hogy 1918-19-ben a magyarokkal kevesen tettek jót, a tábornok kevesek egyike volt...

Dél-Afrika szavannás területein több millió éve a már két lábon járó emberfélék közül a férfiak lakóhelyük közvetlen környékén kóboroltak és a nők voltak azok, akik távolabbra merészkedtek, márpedig a túlélés szempontjából alapvető volt a mobilitás.
Az amerikai Colorado Boulder Egyetem kutatói olyan rég élt emberfélék, Australopithecus africanus- és Paranthropus robustus-egyedek fogait elemezték, amelyeket két dél-afrikai barlang körzetében találtak meg. A nőktől származó fogak több mint fele a barlangtól távolabb eső körzetben került elő, nem a közvetlen élőhely környékén – mondta el Sandi Copeland professzor. A férfi egyedek fogainak mindössze 10%-ról lehetett ugyanezt elmondani. Copeland szerint a férfiak inkább ugyanazon a helyen élték le életüket, ahol születtek, a nőkre ez nem igaz.
A kutatókat mindenképpen meglepte a kutatási eredmény. “Úgy véltük, az emberfélék minden gond nélkül mentek távolabbi vidékre, és pontosan ez volt egyik oka annak, hogy az ember két lábon kezdett járni. Így könnyebben jutott még távolabbra. Most ez a nézet megdőlni látszik. A két lábon járás tehát más okból alakult ki ” – mondta el Copeland.

(A képen: A. africanus)

A 2-3 millió éve élt Australopithecus africanus a ma élő ember őse, míg  a 2-1,2 millió éve élt Paranthropus robustus ága kihalt az emberré válás törzsfáján ma még ismeretlen okokból.

 (A képen: Paranthropus robustus)

A kutatók eredményeiket a Nature júniusi számában közlik.

 Képek: American Museum of Natural History

Karosszékben: Minden szempontból meghökkentő eredmény. A kutatók a Nature-ben majd leírják: majomcsoportokkal vetették egybe, hogy a hímek vagy a nőstények távolodnak-e el a csoporttól merészebben, de nem kaptak értékelhető eredményt. A világ felfedezése, az ismerttől való eltávolodás bátorságot, kreativitást kíván, ugyanakkor elkerülhetetlen, az egyedek számának növekedésével csökken a környezet eltartó képessége. Ez ma is így van, és mindig így volt. De hogy a nők indultak el, ez meglepő…Továbbra is tartom, a paleoantropológia a legizgalmasabb tudományág

Az UNESCO főigazgatója, Irina Bokova elfogadta a Világ Emlékezete Nemzetközi Tanácsadó Bizottságának 2011-es jelölését a Világ Emlékezete listára. Mivel a bizottság 45 dokumentumot ajánlott, ezzel a világ szellemi örökségének listája 238-ra gyarapodott.

Az UNESCO 1992-ben bocsátotta útjára a Világ Emlékezete programot, hogy megóvja a feledéstől és visszahozza a köztudatba a különböző gyűjteményekben, könyvtárakban lapuló azon dokumentumokat, amelyek alapvetően járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez. Ezek a romlandó, porladó dokumentumanyagok – amelyek közé pergamenek, feliratos kőtáblák csakúgy beletartoznak, mint hangfelvételek – számos esetben ki vannak téve a világ országaiban fosztogatásoknak, felelőtlen, káros bánásmódnak, harci tevékenységek okozta romlásnak, vagy egyszerűen érdektelenségből vagy pénzhiányból fakadó hanyag kezelésnek. Szükséges tehát, hogy a világ figyelmét – megóvásuk érdekében vagy egyszerűen csak azért, hogy ne feledkezzünk meg róluk – rájuk irányítsuk – véli az UNESCO. (A képen: Book of Kells)

Az idei jelölések között nincs magyar dokumentum korábban azonban már öt is felkerült a listára: 2001-ben Tihanyi Kálmán 1926-ban kelt szabadalmi bejelentése a „radioskóp”-ról; 2005-ben a Bibliotheca Corviniana gyűjteménye; 2007-ben a Tabula Hungariae, Magyarország első nyomtatott térképe (1528); 2009-ben Bolyai János: Appendix, scientiam spatii absolute veram exhibens. 1832; valamint a MTA Könyvtárának Kőrösi Csoma Sándor-archívuma.

Az idén elfogadott dokumentumanyagokkal 11 olyan ország került a Világ Emlékezetének listájára, amely eddig nem képviseltette magát ott: Bulgária, Fidzsi, Guyana, Írország, Japán, Mongólia, Marokkó, Panama, Szurinam, Svájc, Tunézia.

(A képen: A Sárga császár belső könyvei)

Néhány a frissen bekerültek közül: Al-Biruni (973-1048) perzsa matematikus, csillagász műve; Middelburgi Kereskedelmi Társaság archívuma. A rabszolgakereskedelem fontos dokumentumgyűjteménye (1730-1800); Varsó újjáépítésének archívuma (1945-1953); Arnold Schönberg hagyatéka; Beatus Renanus-gyűjtemény. Beatus Renanus (1485-1547), német humanista, számos kézirat kiadója; Bencsao Gangmu, Li Si-csen (1518-1593) gyógyszerészeti gyűjteménye; Benz-szabadalom 1886; Book of Kells. 800 körül keletkezett a világ egyik legrégibb kelta kézirata; Codex Argenteus, Ezüstbiblia. A Ravennában kb. 500. körül gót nyelven, arany- és ezüstbetűkkel, bíbor pergamenre írt, töredékesen megmaradt biblia; A Károly Egyetem 526 nyomtatványa 1637-1754 közöttről; Khamsze. Nizámi (1141-1209) perzsa nyelven írt elbeszélő költeményei; A berlini fal építésének és lerombolásának archívuma (Németország); Desmet-gyűjtemény, Jean Conrad Ferdinand Théodore Desmet (1875-1956) egyedülálló filmgyűjteménye 1910 körülről; Holland Nyugat-indiai Társaság archívuma, az európai, mindenekelőtt holland XVII. századi afrikai és amerikai gyarmatosító politika fontos dokumentumgyűjteménye; Enina Apostolos, XI. századi cirill betűkkel írt töredékes kézirat; Wat Pho-gyűjtemény (Thaiföld). A Wat Pho-kolostor falának kövébe vésett, XIX. századi vallásos és világi szövegegyüttes; A British Library történeti etnográfiai feljegyzései, 1898-1951; Huang-ti nej csing, a Sárga császár belső könyvei (Kína), a hagyományos kínai orvoslás gyűjteménye, amit a XIV. században jegyeztek le; A mongol tandzsúr, a tibeti kánon mongol változata; Ostromir evangélium (1056–1057). A legrégebbi keleti szláv kézirat; Thor Heyerdahl-gyűjtemény.

A teljes listát itt nézheted meg.

Karosszékben: Én szeretem ezeket az "akciókat". Végigbogarászom a listát, megnézem, amit nem ismerek, stb. Persze, ilyesmiért találták ki. (A képen: a Kőrösi Csoma -gyűjtemény egy darabja)

Romániának sikerült visszavásárolnia 302 000 euróért az egyik dák lelőhelyéről évekkel ezelőtt ellopott felbecsülhetetlen értékű kincsek többségét – jelentette be a Román Történeti Múzeum igazgatója. Az I. századi 232 tárgyat, köztük egy arany karkötőt, két vaspajzsot, arany- és ezüstérmeket egy német gyűjtőtől vásárolták meg – mondta el Ernest Tarnoveanu igazgató.
A Sarmisegetusa Regia lelőhelyről ellopott és most visszakerült 933 gramm tömegű, spirál alakú, csodálatosan kidolgozott és díszített arany karkötő felbecsülhetetlen értékű. A lelőhelyen összesen 24 hasonló karkötőt találtak, 12 megvan, a 13. most visszatért Romániába 11 után azonban még nyomoznak, ezek sajnos nem kerültek elő. "Ezek a karkötők talán a legszebb dák leletek, és a Pietroasele kincsek után, amely több mint 19 kilogrammnyi aranytárgyat foglal magában, minden bizonnyal a legértékesebbek, amelyek Romániában valaha előkerültek" – nyilatkozta Tarnoveanu.
A feltárások hosszú időn át folytak Sarmisegetusa Regia környékén. Az ott előkerült leletek vonzották a szervezett bűnözést. 1995 és 2001 között virágzott a műkincsfosztogatás a területen. Mára az Interpol segítségével 28 olyan személyt tartóztattak le, akik részt vettek a műkincsrablásban, ezek közül 13-an 7-12 év közötti börtönbüntetést kaptak – mondta el Augustin Lázár ügyész.
A kincslelet egyes darabjai a rablás után amerikai, német és svájci gyűjtők kollekciójában tűntek fel.
A ma a világörökség részét képező Sarmisegetusa Regia a római hódítás előestéjén a dákok fővárosa, legfontosabb politikai és katonai központja volt. (A képen Ernest Tarnoveanu és Kelemen Hunor kulturális miniszter)

Fotók: Ziarul Lumina és Jurnalul National/Dan Marinescu

Karosszékben: Az embernek óhatatlanul a Seuso-kincsek jutnak az eszébe. A szintén római kori, ezüst, hordozható étkészlet, amelynek egyik darabja a Balatont ábrázolja, Magyarországról, egészen pontosan Székesfehérvár környékéről került ki homályos körülmények között. A magyarországi származást azonban egyértelműen nem lehetett bizonyítani. Tanúk haltak meg gyanús körülmények között stb. A román állam is visszavásárolta kincseit, nem per útján nyerte vissza, a Seuso-kincsek azonban cca. 46 millió dollárt érnek, képtelenség visszavásárolni őket.

Karosszékben: Újabb képek érkeztek a Valódi mészárlás folyt 3200 éve c. bejegyzésemhez. Az észak-németországi Tollense völgyben a Tollense folyó partján és a folyómederben megtalált roncsolt emberi és lovaktól származó csontmaradványok egyértelmű bizonyítékai egy Kr. e. 1200 körül folyt nagy bronzkori csatának. A sérülések szemtől szembeni csata során keletkeztek, amely talán két ellenséges törzs között zajlott.
Egy felkarcsontba például több mint 22 milliméter mélyen ékelődött be egy nyílhegy.
És itt vannak a fegyverek is, amikkel ezeket a fájdalmas és súlyos sérüléseket okozták.
Viszonylag jól ismerjük Európa görög és római kori múltját, de az azt megelőzően itt élt népességről keveset tudunk. Pedig ez jóval izgalmasabb kor. Az iberektől a galatákig (ma Törökország) egységesen kelta népek lakták be Európát, és a skótok, bretonok, gaelek, velsziek, cornwalliak még ma is kelta nyelvet beszélnek.
 

Itt hallgathatsz egy kis kelta beszédet (egy cornwalli bányász korni nyelven beszél)

Űrrégészek 17 eddig ismeretlen piramist fedeztek fel műholdfelvételek elemzésével. Kettőt közülük már meg is találtak a terepen dolgozó régészek.
Sarah Parcak régész, az Alabama Egyetem munkatársa a NASA által az egyiptomi San El Hagar város közelében állt egykori Tanis és a Gíza és Szakkara melletti Memphisz környékéről készített műholdfelvételeket vizsgálta át. Az ókori egyiptomiak tömör vályogtéglából építették a piramisokat, a templomokat és a lakóházakat, ezek maradványainak a körvonalai pedig jól kivehetően elütnek a lazább szerkezetű talaj képétől az infravörös-felvételeken. (1. kép: A szakkarai piramisok)
A mintegy 700 kilométer magasan keringő műholdak több szögből, infravörös technikával készített felvételein a piramisokon kívül több mint ezer egyéb temetkezési helyet és 3000 ősi település nyomait fedezték fel.
A terepen dolgozó – amúgy elképedt – régészek a tizenhét piramis közül a Szakkarában jelzett kettőről már vissza is igazolták a találatot.
Sarah Parcak maga is hangsúlyozta: „Nem hittem, hogy ennyire sok lelőhelyet tudok azonosítani, ráadásul újabb piramisokat találtunk. Egy piramis feltárása minden régész álma”. Parcak felfedezése óriási eredmény. Az egyiptológusok úgy becsülték, hogy mintegy 140 piramis épülhetett, s a máig megmaradtak nagy részét már feltárták. (2. kép: Tanis műholdfelvétele, közvetlen a felszín alatt lévő sírokat azonosítottak a képen, ezek a földről nem láthatók) A legutóbbi időkben ugyan egyre több szakember érvelt amellett, hogy sokkal több piramisnak kell még a földben rejtőznie, de ezek csak feltevések voltak.
A NASA műholdjait olyan kamerákkal szerelték fel, amelyek képesek egyes objektumokra alig 90 centiméternyire „rázúmolni”, és éles képet adni róla.
Parcak elmondta, ezek a műholdak a földfelszínen vagy a közvetlenül földfelszín alatt lévő tárgyakat képesek „látni”. De bizonyosan nagyon sok falut, templomot és temetkezési helyet lepett be vastagon az évezredek alatt a homok és főként a Nílus áradásai következtében az iszap. Az űrrégészet nem pótolhatja a terepen dolgozó kollégák munkáját. (3. kép: Tanis képe légi felvételről és ugyanaz a pont, a 2. kép, rámásolva műholdas felvételről.) Még több műhold-felvétel ezen az oldalon.

Parcak szerint az űrrégészet még gyerekcipőben jár, a technológiát a „felfedezéseken” kívül a fosztogatások ellenőrzésére is lehetne használni, de be lehetne vonni vele a munkába másokat is, ezeket a felvételeket közzétéve, többen is megvizsgálhatnák azokat.

Fotók: BBC

Karosszékben: A Kánok Völgyében mindenkit meggyilkoltak c., máj. 7-iki blogbejegyzésemben olvasható a hír, hogy Mongóliáról készült műholdas-felvételeket tettek közzé a neten, és a terepen várták a régészek a lehetséges régészeti helyszínek megjelölését. Ott azért volt szükség űrrégészetre, mert a kutatók nem kaptak engedélyt és nem is tudtak volna Mongóliában akkora területet átvizsgálni viszonylag rövid idő alatt Dzsingisz kán sírját kutatva. Sajnos a kán sírja esetében nem tűnik hatékonynak az új tudományág, az űrrégészet.
 

A Dombóvárhoz közeli alsóheténypusztai késő római kori erőd feltárásakor a régészek egy összehajtogatott, aranyozott ezüst sisaklemezt találtak a falba dugva. Sokáig nem merték kibontani, nehogy megsérüljön. A rendkívüli lelet rekonstrukciója végül elkészült.
„Alsóheténypusztán az egyik oldaltoronyban az 1990-es években találtunk egy összehajtott, aranyozott ezüstlemezt. Nagyon sokáig nem tudtuk kibontani, mert a restaurátorok nem mertek vele foglalkozni, aztán végül mégis sikerült. Ekkor kiderült, hogy egy vassisakról lefejtett aranyozott ezüstlemezről van szó. Ezt a késő római tiszti sisakot, ami valószínűleg vagy csata, vagy baleset következtében összetört, ellopták. Lefejtették a vasról az aranyozott ezüstöt, s aki elorozta, eldugta a fal repedésében. Aztán valószínűleg vele is történt valami, így nem tudta előszedni a „zsákmányt. Végül mi találtuk meg. Ennek a sisaknak az a különlegessége, hogy az orrlemezen Krisztus nevét rövidítő chi-rho, a görög X (chi) és P (rho) összetételéből kialakult monogram látható. Ez nemcsak arra utal, hogy a viselője keresztény volt, hanem arra is, hogy a tulajdonosa hűséges császárához. Tehát a IV. században egy katonának az is a feladata volt, hogy császárához hű legyen, ezért azt fel is írattatta a sisakjára – mondta el Dr. Tóth Endre régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtárának igazgatója Pál Roxánának, a Dombóvári Helytörténeti Múzeum kommunikációs munkatársának.

A sisakot a IV. század második harmadától az V. századig használták. A késő római kori sisak az egész fejet beborítja, taréja és hátul nyakvédője van, két oldalt két arc-, elől egy orrvédő védi a harcost. A hetényi sisak orrvédőjét különös jel díszíti. Erről Dr. Kocsis László, a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátora, aki végül a rendkívüli lelet restaurálását elvállalta a következőket írta beszámolójában: „Az aranyozott ezüstlemezek széthajtogatása során elsőként egy rendkívüli lemeztöredék került szemünk elé, egy gyűrött állapotában is impozáns, orrvédőt borító lemez, amelyen hátulról domborított keret nélküli Krisztus-monogramot azonosítottunk”. 
Ez az elhelyezés egyedülálló a világon, nem is csoda, hogy a sisakrekonstrukció több nagy európai múzeum vándorkiállításainak dísztárgya.
A sisak „párja” a Magyar Nemzeti Múzeumban látható, illetve külföldön lelhető fel hasonló díszsisak, de csak nagyon kevés van belőlük.

Fotók: Pál Roxána és dr. Kriston Vízi József

Karosszékben: A gyönyörű sisakról a hírt Kriston Vízi Józseftől, a Dombóvári Helytörténeti Múzeum vezetőjétől kaptam sajtófelhasználásra. Az Élet és Tudományban meg is jelent a hír, de elmaradt az a sajtóvisszhang, amit pedig szerintem méltán megérdemelt volna. Igazán kevés olyan leletünk van, amely valódi ritkaságnak számít, és ha a sajtó nem számol be róla, nem tudják az érdeklődök. Márpedig szerintem számosan vannak ilyen érdeklődők. (A képen Dr. Tóth Endre és dr. Kriston Vízi József a sisakkal, Pál Roxána felvétele)

Zahi Hawass, Egyiptom Régiségügyi minisztere bejelentette a sajtónak: hét újbirodalmi sírt nyitnak meg Dél-Szakkarában a látogatók előtt nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a turistákat visszacsalogassák.  A hét férfi főtisztviselő volt, sőt egyikük utóbb fáraó lett. Szakkarában jelenleg – többek között – az első piramisok egyike, Dzsószer fáraó lépcsős piramisa látogatható.
A terület az ősi Egyiptom egyik fővárosának, Memphisnek a temetkezési helye.
A hét főtisztviselő közül, akinek sírját most megnyitják, az egyik Mayáé, Tutankhamon (Kr. e.  1333-1324) fáraó kincstárnokáé, a másik Horemhebé, Tutankhamon vezíréé, aki később maga is fáraó lett. (Mivel fáraó lett, végül a vezírt nem itt temették el, hanem délebbre, a Királyok Völgyében, de a sírját eredetileg itt építtette hosszú ideig. Az egyiptomi főtisztviselők és mindenekelőtt a fáraók már életükben megépíttették sírjukat, mint örökké tartó túlvilági életük fontos helyszínét.)
Zahi Hawass szerint a két főtisztviselő fontos szerepet töltött be Egyiptom történetének egy nagyon zavaros periódusában. Tutankhamon apja, Ehnaton (Kr. e. 1352-1334 ), hogy az Amon-papok hatalmát letörje, bevezette az egyistenhitet és egyetlen istenné Atont tette meg. Fővárosát áthelyezte Amarnába. Életében senki nem merte megkérdőjelezni tettét, de halála után Tutankhamon – miként nevében az Amon szó is jelzi – visszaállította Amon tiszteletét. A rend helyreállításában a kincstárnok segédkezett, míg Egyiptom határain kívül Horemheb védte a birodalmat hatékonyan.
A harmadik sír Meryneith templomi főtisztviselőé, aki Aton főpapja volt Ehnaton alatt. Sírjának falán egy különleges falkép látható: fémművesek kereskednek árujukkal. Sírjában 56 koporsót találtak, amelyek többségében kisgyermek nyugodott.
Ptahemwia Ehnaton és Tutankhamon alatt is a palota belső embere volt.
Tia kilóg a sorból, ő később élt és II. Nagy Ramszesz (Kr. e. 1279-1213) kincstárnoka volt.
Pay Tutankhamon feleségeinek udvartartását felügyelte, míg fia, Raia katona volt, aki később megkapta apja igen fontos posztját.
A sírok többségét 1843-ban fedezte fel a német Richard Lepsius, de teljes egészében egy angol-holland expedíció tárta fel 1975-ben. Most a holland Leiden Egyetem kutatói dolgoznak a területen.

Fotók: AP

Karosszékben: Persze az üzenet egyértelmű: Egyiptom újra biztonságos hely, jöhetnek a turisták. Ugyanakkor én nem biztos, hogy rohannék. Mubarak és fiai vizsgálata folyik, ki tudja, milyen indulatokat gerjeszt még. Szakkara viszont csodálatos hely, taxival ki lehet autózni Kairóból és megnézni, és mivel a lépcsős piramist csak kívülről lehet látni, jó, hogy lesz olyan is, ahová be lehet menni.

Különös emberi csontokat találtak német régészek. A maradványokon durva sérülések láthatók. Az észak-németországi Tollense völgyben a Tollense folyó partján és a folyómederben megtalált roncsolt emberi és lovaktól származó csontmaradványok egyértelmű bizonyítékai egy Kr. e. 1200 környékén folyt nagy bronzkori csatának.
A csontmaradványok vizsgálatából kiderült, a sérülések szemtől szembeni csata során keletkeztek, amely talán két ellenséges törzs között zajlott. Az Antiquity című szaklapban közölt eredményeket a völgyben 2008 óta folyó ásatások és a folyóban végzett búvárrégészet vizsgálataira alapozták.
A régészek mintegy 100 ember maradványait találták meg, ezek közül nyolc ember csontjain lehetett tisztán látni a sérüléseket. A lelőhelyen talált halottak többsége – de nem mindegyik – fiatal férfi volt. Szakértők szerint a sérüléseket hatalmas ütések és nyilak okozták, és egy részük halálos volt. Egy felkarcsontba például több mint 22 milliméter mélyen ékelődött be egy nyílhegy, míg egy combcsont törése akkor keletkezhetett, amikor a férfi a lóról leesett.

A lelőhelyen és a folyómederben fa bunkósbotok maradványai is előkerültek, az egyik kőrisfából készült és alakja érdekes módon baseballütőre emlékeztet, míg egy másik alakja krokettkalapácsra hasonlít.
Harald Lübke kutatásvezető elmondta, bizonyosan egy nagy csata helyszínét találták meg, talán a neolitikum legkorábbi tömegcsatájáét. "Még a folyómederben is találtunk korabeli csontmaradványokat. Egy sor tompa tárgy, illetve éles fegyver okozta sérülés látható a csontokon, és jól kivehető, hogy ezek a sebek nem indultak gyógyulásnak, közvetlenül a férfiak halála előtt keletkeztek. Ráadásul ezeket az embereket nem temették el a neolitikumban szokásos módon" – mondta el Lübke a BBC munkatársának. A régészek nem találtak edénytöredékeket, sem más sírmellékletet, vagy bármi egyebet, ami rituális temetésre utalt volna.  A csontmaradványok egy részét mintha távolabbról hordták volna ide, más csontok a halál beálltának helyén maradtak.
A tetemek egy részét egy homokpadra hordták egybe, de elképzelhető az is, hogy idetereltek embereket, és aztán itt ölték le őket. Lübke úgy véli, hogy a csata valójában a folyó mellett feljebb zajlott és a most megtalált tetemek a gyilkos mészárlás áldozatainak csak töredékét jelentik.
Ez csupán „ízelítő” a csatából, a folyómeder mára továbbhúzódott befedve a halottak többségét. "Ha megtalálnák a mészárlás tényleges helyszínét, eldönthetnénk, hogy csata áldozatait vagy valamilyen rituális gyilkosság nyomait találtuk-e meg, de a csatározás tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak – mondta el Lübke. Ezt támasztja alá az is, hogy a lelőhelyen köles-étel nyomait találták meg, márpedig Észak-Németországban a korban nem fogyasztották a kölest. Elképzelhető, hogy a távolabbról betörő hódítók hozták magukkal köles-élelmüket.
 

Egy ausztriai múzeum bejelentette, hajlandó visszaadni egy körülbelül 20-30 millió euró értékű Gustav Klimt-festményt a kép eredeti zsidó tulajdonosa ma Kanadában élő, 83 éves örökösének. A képet még a nácik rabolták el 1941-ben.
A salzburgi Modern Művészetek Múzeumának szakértői igazolták a Montrealban élő Georges Jorisch állítását, hogy az 1912 táján festett Litzlberg am Attersee (Litzlberg az Attersee-nél) nagyanyja, Amalie Redlich tulajdona volt.
A gyönyörű tájképet a nácik elvitték, miután letartóztatták és deportálták Amalie-t 1941-ben, Amalie soha többé nem tért haza.
A gyönyörű festményt később egy helyi gyűjtő vette meg, majd különböző salzburgi múzeumok tulajdonába került nehezen követhető úton-módon.
Georges Jorisch Bécsben született 1928-ban egy gazdag zsidó családban. Nagybátyja, Viktor Zuckerkandl acélmágnás és felesége pártolta a művészeket. Állandó vendégeik közé tartoztak Arthur Schnitzler drámaíró, Gustav Mahler és Arnold Schoenberg zeneszerzők. Zuckerkandl szenvedélyesen gyűjtötte a kortárs művészek festményeit. Otthonuk minden pontját remekművek díszítették. A gyermeketlen házaspár vagyona haláluk után Viktor testvérére, Amalie-ra és lányára, Mathildére szállt, akinek egyetlen gyermeke volt – Georges Jorisch. Amikor a nácik bevonultak 1938-ban Bécsbe, Georges apjával együtt elhagyta a várost, ekkor látta utoljára a fiú az anyját és a nagyanyját, akik maradtak. 1941-ben lágerbe hurcolták őket, semmi többet nem tudnak sorsukról. Mikor Jorisch több évnyi bujkálás után visszatért, otthonukat kifosztva találta.
Ausztria megpróbálja az országban tartani a festményt, de szinte kizárt, hogy ennyi pénzt tudnának fizetni érte – mondta el Wilfried Haslauer tartományi képviselő.
Ausztria 1998-ban fogadta el a kárpótlási törvényt, ennek keretében mintegy 10 000, nácik által ellopott festményt szolgáltattak vissza jogos tulajdonosaiknak.
Haslauer szerint még nagyon sok lopott festmény „díszít” osztrák nappalikat: "Ha ezek múzeumokban lennének, visszaadnánk őket” – mondta el.

Fotó: The Gazette

Karosszékben: Gondolom, más megszállt országokban is vannak ilyen nappalik. Úgy látom, hogy a második világháború számos tekintetben még mindig aktuális, napi probléma.


Az Újtestamentumnak legalább a fele hamisítvány – állítja Bart Ehrman, a North Carolina Egyetem vallástudományi professzora most megjelent könyvében. Ehrman azt állítja, hogy Pál apostol a neki tulajdonított leveleknek valójában csak egy kis részét írta, Péter apostol pedig nem írt semmit. A könyvet máris rengetegen támadják.
Ehrman szerint ironikus, hogy azért kellett hamisítani a Bibliát, hogy a szerzők igazuknak érvényt szerezzenek, és rávegyék híveiket elolvasására.
"A Biblia nemcsak tévedésekből eredő valótlanságokat tartalmaz. Olyasmi is áll benne, amit ma bárki szemenszedett hazugságnak nevezne” – írja „Forged: Writing in the Name of God –Why the Bible’s Authors Are Not Who We Think They Are/Hamisítvány: Írás Isten nevében – A Biblia szerzői miért nem azok, akiknek gondoljuk őket” című provokatív könyvében Ehrman.
Bibliaszakértők szerint az Újszövetség 27 könyve és irata közül 11 hamisítvány, például a Pálnak tulajdonított 13 apostoli levél közül csupán hét tulajdonítható az apostolnak. "Gyakorlatilag a Bibliakutatók egyetértenek abban, hogy Pál levele a rómaiakhoz, két levele a korinthosziakhoz, a galatákhoz, a philippibeliekhez, a thesszalonikaiakhoz, és Filemonhoz autentikusnak tekinthetők" – mondta el Ehrman. Akadnak, akik amellett érvelnek, hogy a Timóteushoz írt két levél, a Tituszhoz, az epheszosziakhoz és a kolosszébeliekhez írtak autentikusak, de ebben már koránt sincs egyetértés.
A szerző szerint Pál leveleiben ellentmondásosak a nézőpontok, a szóhasználatban eltérések tapasztalhatók, de a nyelvi különbözőségek is mind a hamisítvány mivoltról árulkodnak. Például az epheszosziakhoz írt könyvben a hosszú görög idézetek egyáltalán nem egyeznek a rövid görög idézetek nyelvi sajátosságaival – mondta el Ehrman a Discovery Newsnak.
A bibliakutatók, akik szintén vitatják Máté, Márk és János evangéliumainak hitelességét, jelenleg vitatkoznak azon, hogy a Péternek tulajdonított leveleket – vagy bármi mást – valóban az apostol írta-e.
Pállal ellentétben Péter, a halász feltehetően írástudatlan volt, akárcsak János – mondta el Ehrman.
De akkor miért állították a Biblia szerzői, hogy ezek az apostolok a szerzők, ha ez nem igaz? Ehrman szerint a válasz nagyon egyszerű.

A kereszténység első évszázadaiban a keresztényeket szinte minden oldalról támadták. "Fiatal hitüket védeniük kellett a zsidókkal, a pogányokkal szemben…, de mégis a leghevesebb vitákat egymással folytatták arról, hogyan értelmezzék a vallásukat, mik a valódi keresztény gondolatok és mik nem azok" – mondta Ehrman. Így aztán könnyen elképzelhető, hogy nézőpontjukat a vitatkozó felek azzal is erősítették, hogy apostolok szájába – tollába – adták gondolataikat. „Ha Józafátnak hívtak, hiába írtál könyvet, senkit nem érdekelt volna, mert senki nem ismert”. "Senki nem vett volna komolyan egy Józafát evangéliumot, de Jánosét igen. Vagyis hazudnod kellett arról, ki vagy.”

A képen: Leon Gerome: Keresztény mártírok. Az utolsó ima

Karosszékben: A könyvet máris sokan támadják provokatív tartalma és egyoldalú érvelése miatt. A legtöbben azt kifogásolják, hogy nem veszi tekintetbe a szájhagyomány erejét. Mindazonáltal szerintem mégis érdemes meghallgatni ezeket a szempontokat is, mert elgondolkodtatnak és ismereteket közölnek óhatatlanul is – jelen esetben például a kora kereszténység izgalmas és összetett világáról.

Egy dél-jordániai kerámia előtti neolitikus (Pre-Pottery Neolithic/PPNA, cca. 11 500-8500 évvel ezelőtt) lelőhely legfrissebb vizsgálata – többek között – az építészet létrejöttébe, valamint az emberi közösségek fejlődésébe enged bepillantást.
A Wadi Faynan (WF16-) lelőhelyen egy nagy, ovális alakú épület maradványait tárták fel angol régészek. A 11 600-10 200 évvel ezelőtt emelt különleges építmény a kutatócsoport vezetői, Bill Finlayson (Council for British) és Steven Mithen (Reading Egyetem) szerint jól kivehetően magán viseli az egyre inkább letelepedett életmódot folytató közösség jeleit.
A mezőgazdaság létrejöttének kezdetei, a letelepült életmódra váltó közösségek fejlődése manapság az egyik legfontosabb kutatásnak számít, a vizsgálati eredmények mindig a viták kereszttüzében állnak. Az egyik sokat vitatott kérdés, vajon az ember lakóházakat, raktárakat vagy közösségi épületeket épített-e először. A WF16-lelőhely erre a kérdésre ad választ.
Az amfiteátrumszerű, nagyméretű épület vizsgálata azt az elképzelést támasztja alá, hogy az első állandó épületek közösségi központok voltak. Úgy tűnik, hogy a mezőgazdálkodás kialakulásának hajnalán az első földművelők először közösségi épületet építettek maguknak és ott gyűltek össze a korai falvakban.
A WF16-lelőhely legkorábbi régészeti rétegének építői 11 600-10 200 évvel ezelőtt növényeket kezdtek nevelni, például vadárpát, pisztácia- és fügefát, gazellákra, vadkecskékre, és szarvasmarhákra vadásztak, illetve ez utóbbiakat igyekeztek befogni is. A lelőhely most feltárt „075-ös épületét” vályogból építették, és legnagyobb terme 22 x 19 méteres volt. A korban hatalmas központi terem fala mentén körbefutott egy 1 méter mély, fél méter magas vályogtéglából emelt hosszú pad. Egyes helyeken a pad fölött kiképeztek egy második, keskenyebb padot is, ami afféle kakasülőként szolgálhatott. Az épület déli oldalán az alsó padot a vályogtéglába karcolt hullámvonalakkal díszítették.
A szíriai Dzserf el Ahmarban találtak valamivel fiatalabb, nagyon hasonló struktúrájú épületet, ám a most feltárt 075-ös épület háromszor nagyobb. Az alapban megtalált lyukakba állíthatták azokat a faoszlopokat, amelyek az épület egy részét fedő tetőt tartották. A kutatók közvetlen közelben találtak két kisebb építményt is, amelyek azonban nem lakóházak voltak, raktárak lehettek, amelyekben gabonaféléket és egyéb élelmet tároltak.
A három építmény körül több kisebb építmény is volt, de ezek közül egy sem szolgálhatott lakóházként. A kutatók – a Proceedings of the National Academy of Sciences-ben közzétett tanulmányuk szerint – azt feltételezik, hogy a PPNA-korban alig tehettek különbséget a rituális és a háztartási tevékenység között, az élet e két területe egykor szorosan egybeforrt, ez a korai népesség csoportban élte életét.

Fotók: Wadi Faynan (fenn) David Oliver szívességéből; Dzserf el Ahmar (lenn) - CNRS

Karosszékben: Döbbenetesen nagy ez a közös terem a kétszintes padokkal. Érdekes, hogy az első állandó épületek nem az elkülönülést szolgálták.

Különös sziklarajzokat fedezett fel egy német kutatócsoport Észak-Szudánban, a Bajuda-sivatagban. Akad a rajzok között olyan, amelyik több mint 5000 éves, és olyan jelenetet ábrázol, amit a kutatók nem tudnak megfejteni.

A csapat 15 olyan helyet talált, ahol sziklarajzok vannak a kiszáradt Abu Dom vádiban, 29 kilométerre a Nílustól.  Volt, ahol csak egy rajzot találtak, volt, ahol több mint 30-at is egymás mellé karcoltak – mondta el Tim Karberg, a Westfälische Wilhelms-Universität Münster régésze a LiveScience-nak. A völgyben csak a ritka esős periódusokban van víz, egyébként száraz.

A képek egy része 1500 évvel ezelőtt készült, amikor a kereszténység kezdett elterjedni a mai Szudánban. Ezek között voltak keresztek, egy templom, amely valószínűleg a közeli Al-Ghazali kolostort ábrázolja (harmadik kép), és egy különös kép, amely egy szarvakkal ábrázolt állaton lovagló lovagot mutat. "A fegyveres lovast lándzsával és pajzzsal ábrázolták, mintha egy lovagot örökítettek volna meg " – mondta el Karberg, aki elképzelhetőnek tartja, hogy Szent György-ábrázolást találtak (második kép), a lovagét, aki a legenda szerint megölte a sárkányt. Szudánban több Szent György-ábrázolás és vele kapcsolatos középkori szöveg került már elő. Nagyon népszerű szent volt a korai kereszténység idején az egykori Núbiában, a mai Szudánban.
A rajzok között találtak 3000 éves szarvasmarha-ábrázolást, abban az időben a terület az ókori Egyiptomhoz tartozott.
Az 5000 éves képeket azonban nem tudják értelmezni. Ezek geometrikus minták, olykor spirálmotívumok, amikhez hasonlók a Szaharából kerültek elő. Ezeket akkoriban készítették, amikor Afrika éghajlata a mainál jóval nedvesebb volt, folyók, szavannák uralták a területet. Vannak kutatók, akik szerint ezek a spirálok asztronómiai, csillagászati formák, de Karberg szerint inkább matematikai jelentésűek. A spirálok szabályszerű ismétlődése szerinte a matematikai gondolkodás kezdeteibe enged bepillantást.
A geometriai minták másik csoportja valamivel fiatalabb a spiráloknál, és nehéz meghatározni alakjukat, amorf minták ezek. „Olyan, mint egy szabálytalan alakú háló" – mondta Karberg. De semmi bizonyíték nincs arra, hogy 5000 éve ezen a területen halásztak volna, ezért a halászháló kizárható. Lehetséges azonban, hogy állati bőr-ábrázolások. Hasonló került már elő Ugandából, ahol azt krokodilbőrrel azonosították. Azonban ez is csak bizonytalan feltevés.

Fotók: WWU Münster

Karosszékben: A szakértő kutatói szemek gyakorlottabban látják az ilyen rajzokat…

Hanoi új városrészének építése során két, több száz éves sírt és a közelükben egy egykorú kutat találtak az építők, akik értesítették a régészeket.
A két sír 2 méter mélységből került elő. A nagyobbik 4,7 méter hosszú, 2 méter széles és legmagasabb pontja is 2 méter. A kisebb 3,9 méter hosszú, 1,2 méter széles, legmagasabb pontja 1 méter. A kupola alakú, és ősi motívumokkal díszített téglából rakott két sírt párhuzamosan egymás mellé építették.
A nagyobbik sírból, amely Kr. u. 100-200 körül épülhetett, mintegy 30, a kisebbikből, amely a IV-VI. században készült, öt sírmelléklet került elő, köztük kilenc rozsdás szög, amely a koporsókból eshetett ki, néhány megpörkölődött rizsszem, ám az eltemetett halottak csontjainak és a koporsómaradványoknak nyomuk sincs a sírokban. A legértékesebb darab egy csodálatosan szép, kakas formájú edény

Nguyen Lan Cuong, a Vietnami Régészeti Intézet professzora a VietNamNet Bridge-nek elmondta, a sírokat kínai stílusban emelték, de a halott vietnami lehetett. A professzor biztos abban, hogy a felfedezéskor sok tárgy eltűnt a sírokból, így lehetetlen megállapítani, kiket temettek el bennük.

Cuong professzor szerint a sírok alatt egy egész ősi falu lapulhat, ám míg más országokban az ilyen leleteket körbekerítik, restaurálják és bemutatják a nagyközönségnek, addig itt az építkezést továbbfolytatják. Nem változtatnak a nyomvonalon.

Fotók: VNE