A tragikusan járt expedíció két tagjának az arcrekonstrukcióját készítették el és az egyik nagymértékű egyezést mutat azzal az Aberdeenből származó James Reiddel, aki az indulás előestéjén fotografáltatta le magát.

A kutatók most DNS-mintát vettek Reid leszármazottaitól, a végső bizonyítékot a genetikai vizsgálat eredménye szolgáltatja majd – írta a Boston Newstime.

Reid jégmester, aki a navigálást segítette a sarkvidéken, annak a 134 fős expedíciónak a tagja volt, amely John Franklin vezetésével az Északnyugati Átjáró felfedezésére indult 1845-ben. Reid jégmester kora neves bálnavadásza volt.

Tavaly hosszas keresés után végre sikerült megtalálni a HMS Erebust a kanadai partoknál.

A még 1993-ban megtalált koponyák rekonstrukcióját Diana Trepkov törvényszéki portréalkotó készítette el. A másik elkészült rekonstrukció erősen hasonlít Graham Gore hadnagyra, de ez biztosan nem jó találat, mert a hadnagy jóval azelőtt meghalt, hogy a befagyott hajót a túlélők elhagyták, márpedig a két koponyát az Erebustól távol fedezték fel.

Az 59 éves Franklin tapasztalt felfedező és katona volt. Az expedíció két hajóval, az Erebusszal és a Terrorral 1845 májusában indult el, augusztusban még látták őket bálnavadászok, majd eltűntek. 1850-től folyamatosan indultak kutatócsapatok a megtalálásukra, és mostanra lassanként összeállt a tragikus út képe.

A hajók 1846 szeptemberében a Vilmos király-sziget közelében estek a jég fogságába. Megtalált naplók szerint Franklin 1847. június 11-én halt meg; 1846–47 és 1847–48 telét a Vilmos király-szigeten töltötték a túlélők, de az emberek sorra haltak meg. Némelyikük megfagyott, mások éhen haltak. Az is kiderült, hogy a gyötrő éhség miatt a kannibalizmustól sem riadtak vissza, ám végül ez sem segített rajtuk.

A még életben lévők végül 1848. április 26-án gyalog indultak el a kanadai szárazföldön lévő Back folyó felé, de egyikük se érte el. Többségük még a szigetet sem tudta elhagyni, 30-40 fő ért el a szárazföld északi pereméig, ami még mindig több száz kilométerre volt a legközelebbi lakott helytől.

Inuit indiánok beszéltek a kutatóknak bolyongó, elgyötört emberekről, akik olykor feltűntek a messze távolban.
Reid feleségének írt leveleiből kiderült, hogy a jégmester arra számított, két, legfeljebb négy évig tart az út és az lesz az utolsó útja. „Sokan különösnek tartják, miért vállaltam el ezt a megbízást, de ők is elindultak volna, ha olyan jól ismernék a jeget, mint én” – írta a férfi.

A két koponyán kívül megtalálták az egyik matróz mumifikálódott tetemét is.