Romániának sikerült visszavásárolnia 302 000 euróért az egyik dák lelőhelyéről évekkel ezelőtt ellopott felbecsülhetetlen értékű kincsek többségét – jelentette be a Román Történeti Múzeum igazgatója. Az I. századi 232 tárgyat, köztük egy arany karkötőt, két vaspajzsot, arany- és ezüstérmeket egy német gyűjtőtől vásárolták meg – mondta el Ernest Tarnoveanu igazgató.
A Sarmisegetusa Regia lelőhelyről ellopott és most visszakerült 933 gramm tömegű, spirál alakú, csodálatosan kidolgozott és díszített arany karkötő felbecsülhetetlen értékű. A lelőhelyen összesen 24 hasonló karkötőt találtak, 12 megvan, a 13. most visszatért Romániába 11 után azonban még nyomoznak, ezek sajnos nem kerültek elő. "Ezek a karkötők talán a legszebb dák leletek, és a Pietroasele kincsek után, amely több mint 19 kilogrammnyi aranytárgyat foglal magában, minden bizonnyal a legértékesebbek, amelyek Romániában valaha előkerültek" – nyilatkozta Tarnoveanu.
A feltárások hosszú időn át folytak Sarmisegetusa Regia környékén. Az ott előkerült leletek vonzották a szervezett bűnözést. 1995 és 2001 között virágzott a műkincsfosztogatás a területen. Mára az Interpol segítségével 28 olyan személyt tartóztattak le, akik részt vettek a műkincsrablásban, ezek közül 13-an 7-12 év közötti börtönbüntetést kaptak – mondta el Augustin Lázár ügyész.
A kincslelet egyes darabjai a rablás után amerikai, német és svájci gyűjtők kollekciójában tűntek fel.
A ma a világörökség részét képező Sarmisegetusa Regia a római hódítás előestéjén a dákok fővárosa, legfontosabb politikai és katonai központja volt. (A képen Ernest Tarnoveanu és Kelemen Hunor kulturális miniszter)
Fotók: Ziarul Lumina és Jurnalul National/Dan Marinescu
Karosszékben: Az embernek óhatatlanul a Seuso-kincsek jutnak az eszébe. A szintén római kori, ezüst, hordozható étkészlet, amelynek egyik darabja a Balatont ábrázolja, Magyarországról, egészen pontosan Székesfehérvár környékéről került ki homályos körülmények között. A magyarországi származást azonban egyértelműen nem lehetett bizonyítani. Tanúk haltak meg gyanús körülmények között stb. A román állam is visszavásárolta kincseit, nem per útján nyerte vissza, a Seuso-kincsek azonban cca. 46 millió dollárt érnek, képtelenség visszavásárolni őket.
Utolsó kommentek