Elegáns, sárgásbarna billentyűivel olyan, mint egy bébi hangversenyzongora, de amikor megszólal, olyan érzékien csilingel, mint egy cselló.
Ez a Leonardo da Vinci megálmodta Viola Organista, amelyet a 15. század végén tervezett, és amely - a művész szerint – egyesíti a billentyűs és vonós hangszerek erényeit.
Ám soha nem épült meg, ez is egy Leonardo jegyzetfüzetében - 1470-80 körül - lerajzolt álom maradt. Szinte teljesen feledésbe is merült, ám most Slawomir Zubrzycki lengyel zongoraművész elkészíttette.
A végeredmény végül is három hangszer jellegzetességeit sűríti: a csembalóét, az orgonáét és a viola da gambáét (térdhegedűét) – mondta el Zubrzycki az AFP-nek a hangszer bemutatásakor Krakkóban.
A Viola Organistában 61 acélhúr fut végig, ezek billentyűkhöz csatlakoznak, amelyek - ellentétben a zongorával - nem kis kalapácsokként ütik meg a húrt, hanem négy nagy, lófarokszőr borítású, a zenész által pedállal forgató kerékhez nyomják azt zengő hangot bocsátva ki, ami a cselló, az orgona, sőt a harmonika hangjára emlékeztet.
Leonardo vázlatát jellegzetes tükörírással írt jegyzeteivel egészítette ki, mindez a Codex Atlanticusban található.
Zubrzycki azt is elmondta az AFP-nek, hogy a hangszert 3 éven át építették és a munka 30 000 zlotyba, mintegy 2,1 millió forintba került. Mindazonáltal nem Zubrzycki építette meg először Leonardo hangszerét, Geigenwerk (hegedűszerkezet) néven 1575-ben a német Hans Haiden próbálkozott először, őt a spanyol Truchado Raymundo követte 1625-ben. Az ő hangszere az egyetlen máig fennmaradt kísérlet – mondta el Pascalle Vandervellen, a brüsszeli Musical Instruments Museum munkatársa az AFP-nek.
Zubrzycki Krakkóban teltházas Viola Organista-hangversenyt adott óriási sikerrel. Farkas Gábor zongoraművész a hangverseny szünetében az AFP-nek elmondta, a Viola Organista billentyűs hangszer, de úgy szólt, mint egy hegedű vagy egy cselló, meleg, bársonyos, gyönyörű szép hangon. Farkas szerint a hangszeren olyan hangokat szólaltathat meg a zongorista, amely a zongorán lehetetlen.
A Viola Organista itt hallható
Kép: középen Leonardo terve, lenn Truchado Raymundo által épített Viola Organista
Karosszékben: Leonardónál mindig volt jegyzetfüzet, bármerre is járt. Amikor eszébe jutott valami, rögtön lerajzolta, lejegyezte gyakran tükörírással, nehogy kitudódjanak találmányai. Jegyzetei közül 1286 lapoldalt Codex Atlanticus néven fűzött egybe Pompeo Leoni olasz építész és műgyűjtő a 17. század végén. A „firkálmányok” között hajók, épületek, gépek, találmányok tervrajzai mellett matematikai számítások és botanikai megfigyelések vannak, de akad köztük egy bevásárló-lista is.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek