Amerika átrepülése olyan bonyolult volt, hogy a légitársaság az 1930-as években az utasoknak útvonaltérképet adott.
A Transcontinental Air Transport társaság az első transzkontinentális járatát 1929-ben indította. Akkoriban még nem létezett közvetlen járat New Yorkból Los Angelesbe vagy San Franciscóba.
Az Amerikát átszelő, akkoriban nagyon hosszú ideig tartó út során az utasok tehát térképet kaptak, hogy nyomon követhessék, merre járnak.
A Ford Trimotor repülő egyszerre csak 12 utast szállított és mintegy 885 kilométer tudott megtenni, vagyis az út több napig tartott, 13 megálló és két vasutazás közbeiktatásával, ezért csodálatos térképen mutattak be minden szakaszt New Yorktól San Franciscóig, amit aztán emlékbe megkaptak az utasok.
A David Rumsey Térképtár most az egyik ilyen, 1930-ban készült térkép másolatait hozza forgalomba. A színes 35,5 cm x 76 cm-es térkép, amelynek szélén illusztrációk láthatók a városokról, amik fölött átrepültek, vagy ahol megálltak, összehajtogatva zsebben hordható volt. A Trimotor mintegy 5000 méter magasan repült, vagyis a tereptárgyak a földön jól láthatók voltak – írja a Daily Mail.
A repülés New Yorkból San Franciscóba például mindjárt vonatozással kezdődött New Yorkból Columbusba. A másik vonatút az oklahomai Waynokából az új-mexikói Clovisig tartott. A társaság úgy tervezte meg az útvonalat, hogy nappal repültek, hogy gyönyörködhessenek a látványban, és éjszaka vonatoztak kényelmes hálókocsikban.
Ez volt a terv, a valóság azonban nem mindig követte ezt. A térképek hátoldalán az utasok feljegyezhették az egyes szakaszokra vonatkozó tapasztalataikat. A másolatok készítésére felhasznált térkép tulajdonosa, Mason Menefee a hátoldalra például azt jegyezte fel 1930. április 25-én, amikor Los Angelesből St. Louisba repült, hogy a rossz idő miatt sokat késtek és a tervezettnél többet vonatoztak.
Menefee még azt is feljegyezte, hogy emiatt néhány utas nagyon dühös volt.
Képek: lenn a mátyásföldi repülőtér
Karosszékben: A különleges térképmásolat minőségtől függően 25 dollártól 330 dollárig itt rendelhető meg (http://davidrumsey.reprintmint.com/galleries/united-states/002-3704002.html).Magyarországon Mátyásföldön volt Az első, 900 x 800 m-es füvesített repülőtér. 1918. július 4-én egy Brandenburg típusú repülőgéppel indult meg a Bécs-Budapest közti első rendszeres légi járat. Innen került át a repülőtér a 30-as években Budaörsre, majd a második világháború alatt Ferihegyre. A Ferihegyre vezető gyorsforgalmi utat a németek építették meg. (Minden taxis kötelező kérdése a reptérre vezető úton: Ki építette az utat.)
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek