Skorbutos volt az a 13 éves lány, akit arccal lefelé temettek el, annyira féltek tőle eltemetői.
A boszorkánypöröly 1520-as kölni kiadása
Miként a Félelmetes Boszorkánylány c. posztban írtam, még tavaly szeptemberben találták meg az úgynevezett Boszorkánylány csontvázát az albengai San Calocero-ásatáson a Ligur-tengerparton a vatikáni Keresztény Régészeti Intézet munkatársai. A Calocerus mártírnak szentelt templomot az 5 6. században emelték, de 1593-ban végleg sorsára hagyták.
A Boszorkánylányt hasra fordítva helyezték sírjába, amelyet a templom előtti elszigetelt helyen jóval mélyebbre ástak, mint a többit – mondta el Stefano Roascio ásatásvezető a Discovery Newsnak.
A boszorkányokat a középkorban téglával a szájukban, földbe szögezve, karóval átdöfve, lefejezve, feldarabolva vagy hasra fordítva temették el egyrészt, hogy meggyalázzák, jelezzék, hogy a közösség kivetette magából őket, másrészt, hogy megakadályozzák, hogy sírjukból kikelve háborgassák az élőket. A hasra fektetett halott száján át például nem tudott távozni romlott lelke és nem tért vissza az élők közé.
A 13 éves kora körül meghalt lányt medencéje előtt összetett kézzel, kinyújtott lábbal temették el. Csontjai szerkezetén rögtön látszott, hogy súlyos vérszegénységben szenvedett, mostanra azonban kiderült, hogy skorbutos volt – mondta el Elena Dellù antropológus a Discovery Newsnak.
Ez a betegség általános volt a 16-18. században a hosszú tengeri utakon hajózó matrózok körében, akik hónapokon át nem jutottak C-vitaminhoz az egyoldalú vagy hiányos táplálkozás miatt.
A mindössze 140 cm magas, nyilván sápadt, esetleg bevérzéses lány, akinek a haja sprőden lóghatott, szemei kidülledtek, többször megszédülhetett, talán el is ájulhatott, megrémítette közösségét. Temetési módjából egyértelműen látszik, hogy nem betegnek, hanem boszorkánynak tekintették.
Míg megtalálásakor a régészek úgy vélték, hogy a Boszorkánylány az 5. század végén halt meg, a szénizotópos elemzések mostanra kimutatták, hogy valójában valamikor 1400-1500 között halt meg.
A boszorkányüldözések ekkor érték el csúcspontjukat, 1486-ban publikálták például a nevezetes Malleus Maleficarum könyvet. A teljes címén Boszorkányok pörölye, mellyel minden boszorkány és az ő eretnekségük igen hathatósan eltiporható gyakorlati útmutatást nyújt a boszorkányok felismeréséhez és gonosz erejük elleni – kegyetlenkedő - védekezéshez.
San Calocero-templom
Ugyanakkor meglepő, hogy a lány skorbutban szenvedett, amikor Albengában és környékén rengeteg C-vitaminban gazdag citrusféle terem. A kutatók úgy vélik, alapvetően valamilyen felszívódási zavarban szenvedhetett a Boszorkánylány, ezért továbbfolytatják csontmaradványainak elemzését.
Karosszékben: A Malleus maleficarum, A boszorkánypöröly aprólékosan ecseteli a boszorkányokon alkalmazott kínzómódszereket. Kutatók szerint a 29 kiadást megért könyv nagymértékben hozzájárult a boszorkányok elleni tömeghisztériához. Szerzői, Jacob Sprenger kölni és Heinrich Kramer tiroli dominikánus inkvizítorok voltak. 
Ez is érdekes:
A hűséges testőr gazdát váltott
Utolsó kommentek