Bemutatták a Homo antecessor, szobrát, amelyet hosszas tudományos nyomozás után a francia paleo-művész, Elizabeth Daynes készített el.
A spanyolországi Burgosban lévő Emberré válás Múzeumában látható H. antecessor-rekonstrukció alapvetően az úgynevezett ATD6-69-állkapocscsont alapján készült, amely egy körülbelül 10 éves, 1,2 millió éve élt fiúcska vagy lányka maradványa.
Ezt egészítették egy homlokcsont-töredékkel (ATD6-15), amely feltehetően ugyanattól a személytől származik; ez azonban meglehetősen kevés egy felnőtt H. antecessor-rekonstrukció megalkotásához – írja az ArtDaily.
Hogy mégis képet nyerjenek rejtélyes ősünkről, egy nagyon fiatal nő állkapocscsont-töredékével egészítették ki, majd Mauricio Anton anatómus vázlata alapján elkészítették a fejet.
Bár a pontos agytérfogat és koponyaméret nem ismert, annyi tudható a kutatások alapján, hogy ősünk fejkoponyája hasonlított a miénkhez. A homlokcsont elemzéséből kiderült, hogy agytérfogata nagyobb volt 1000 köbcentiméternél.
Kérdés volt a termet és az arányok mérete, amelyet egy kutatói csoport szintén a koponyacsontokból számított ki.
Speciális elemzésekkel megadták a termet, a robosztusság, és a koponyaalak adatait.
A szobor végül a H. antecessornak a Sierra de Atapuerca-lelőhelyen való előkerülése 20. évfordulójára készült el.
A H. antecessor férfi egyede 1,6 -1,8 méter magas, 90 kg súlyú volt. Agytérfogata 1000–1150 cm³ lehetett, vagyis valamivel kisebb, mint fajunké (1350 cm³).
Képek: A H. antecessor feltételezett helye a törzsfán, a H. antecessor kannibál volt,
Karosszékben: A H. antecessor 1,2 millió-800 000 évvel ezelőtt élt, az egyik legkorábbi faj, amely valaha Európában előkerült. Ugyanakkor homályos viszonya fajunkhoz, van, aki úgy véli, hogy az evolúciós láncszem a H. ergaster (1,8m-1,3m éve) a H. heidelbergensis (1,3 m-600 000 éve) között, mások amellett érvelnek, hogy nem önálló faj, hanem a H. heidelbergensishez tartozik. Ma a többség önálló fajként tartja számon. A csonttöredékein található kaparásnyomokból arra következtetnek, hogy evett elhalt társa maradványaiból.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek