Majd 100 éve áll érintetlenül a sivatagi tábor, ahol T. E. Lawrence, vagy ismertebb nevén Arábiai Lawrence tanyázott. Most végre megtalálták.
Egy RAF-pilóta által 1918-ban emlékezetből felvázolt, kifakult térkép vezette nyomra a régészeket. A ma Jordániában lévő lelőhelyen számos töltényhüvelyt és törött gines üveget találtak.
Thomas Edward Lawrence, a brit hírszerző tiszt, aki az 1. világháborúban a törökök ellen indított gerillaakcióiról vált híressé, a most megtalált táborból indította rajtaütéseit.
A felfedezésben segített Lawrence egy feljegyzése is, amelyben azt írta, hogy tábora „a Tell Shahmra néző csipkézett domb mögött áll – mondta el John Winterburn kutatásvezető, a Bristol Egyetem régésze a Catholic Online-nak.
Winterburn a Great Arab Revolt Project keretében folytatott feltárások során még a tábortűz helyét is azonosította, s benne hamut is talált törött kekszes dobozokkal együtt.
Az azonosításban egy korabeli fotó is segített, ami a táborhelyen készült, és amelyen egy autó mellett álló katonák mögött egy jellegzetes, meredek domb látható.
Ez most is megtalálható – mondta el Neil Faulkner projektigazgató.
A táborból indította a sivatagi ügynök rajtaütéseit a török állások ellen, az északról délre, a Damaszkuszból Medinába tartó Hejaz-vasút síneit szedték vagy robbantották fel – mondta el Winterburn.
Miként éppen nemrégiben írtam az Új dokumentumok Arábiai Lawrence-ről c. posztban, valóságos versengés folyt néhány brit ügynök között, melyikük tud minél több akciót végrehajtani egy nap alatt.
Lawrence 1917-1918 között élt a táborban és ez idő alatt ő hajtotta végre a legleleményesebb és leghajmeresztőbb rajtaütéseket a törökök ellátási útvonalai ellen nagymértékben segítve ezzel az arab felkelés győzelmét – írja a DailyMail a Sunday Times-ra hivatkozva.
Nem mindenki gondolja azonban így. Az arabok maguk csalódtak Lawrence-ben.
Képek: fenn Lawrence a sivatagban, utasok a Hejaz-vasúton, a kocsi a jellegzetes domb előtt
Karosszékben: Az Oszmán Birodalom közel-keleti területeinek arab törzsei Fejszál emír vezetésével fegyveres harcot hirdettek 1916-ban a törökök ellen függetlenségük kivívásáért. Az arab nemzeti felkelés idején Lawrence összekötőtiszt volt Fejszál táborában. A britek az araboknak tett ígéreteiket a háború után nem tartották be, ezért Lawrence-t az arabok a mai napig árulónak tartják. Lawrence csodálta a nomád arabok tűrőképességét, és mindig igyekezett felülmúlni őket. A felkelés során harcoltak 50 fokos sivatagi hőségben, és télen a hegyekben mezítláb a hóban. Lawrence 1935-ben 46 éves korában gyanús körülmények között motorbalesetben vesztette életét Angliában. Egy felbukkanó autó miatt elveszítette uralmát motorja felett. Az autó nem állt meg, és sohasem találták meg.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek