A félelmetes maszkokat kényelmesen az arcra lehetett helyezni.
A világ legősibb maszkjai címmel Jeruzsálemben egyedülálló kiállításon 9000 éves kőarcokat mutattak be.
A mesterkélt mosolyú, nagy szemüregű, a szájnál kivágott maszkok a halott ősök szellemét jelenítették meg, és vallási ünnepeken vagy mágikus szertartásokon használhatták őket.
A maszkokról 3D-s modelleket készítettek, és kiderült, hogy azokat kényelmesen az arcra lehetett illeszteni - mondta el a jeruzsálemi Izrael Múzeum kurátora, Debby Hershman a LiveScience-nek.
A nagy szemnyílásokon jól ki lehetett látni és fel lehetett mérni a tömeg mozgását.
Az arcok szélein lévő lyukak funkciójáról egyelőre vitatkoznak, vannak, akik szerint arra szolgáltak, hogy zsinórral az arcra lehessen rögzíteni a maszkokat, mások szerint az emberi hajat is köré lehetett formázni segítségükkel, így még élethűbbek lettek, megint mások úgy vélik, magas rudakra akasztották őket a lyukakba fűzött zsinórral.
A többségében a Júdeai sivatagban talált lelőhelyekről származó maszkok a vadászó-gyűjtögető életmódról a földművelésre való áttérés korában készültek.
A 12 darab, 1-2 kilogramm súlyú, eredetileg színezett, faragott mészkőmaszkok fiatal és idősebb arcokat egyaránt mintáznak.
Képek: Israel Múzeum
Karosszékben: A Zombik vonultak az élők között c. posztban arról beszámoltam arról, hogy olyan viaszmaszkokat rekonstruálták, amelyeket a római előkelő családok készíttettek közeli hozzátartozóikról, hogy azután temetési szertartásokon a maszkot felöltő színészek jelenítsék meg a család őseit. Azok a szertartások azonban „csak” 2000 éves voltak.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek