Azt hitték, megsemmisült a modern nő, de tévedtek.
Lotte Laserstein A kocsmában című képét 1927-ben festette. Egy modern nő látható rajta egyedül egy kocsmában, sörére várva, gondolataiba mélyedve. Nehéz megérteni, miért sorolták a festményt a nácik a degenerált művek közé, talán mert nem illett a női ideálról alkotott elképzelésükhöz vagy, mert a művész „háromnegyed” részben zsidónak számított – írja az Art Newspaper.
A festményre eleinte büszke volt városa, elkészülte után egy évvel Berlin megvásárolta. Hitler hatalomra jutása után azonban, 1937-ben átvizsgálták a festményeket is, s a „korcsnak” minősítetteket – miután Entartete Kunst (Korcs művészet) címen kiállították őket – eltüntették a múzeumokból. 1937-ben Laserstein Stockholmba utazott kiállítása megnyitójára és nem tért vissza soha többé Németországba.
A festőnő A kocsmában című festményét munkássága egyik legfontosabb darabjának tartotta, de úgy tudta, hogy megsemmisült. Egy, a festményt ábrázoló fotó hátlapjára azt írta: “vermutlich zerstört” (feltehetően megsemmisült). 1993-ban Svédországban abban a hitben halt meg, hogy képe megsemmisült.
Ám 2012-ben váratlanul egy aukción feltűnt Münchenben. Egy névtelenségbe burkolózó vevő megvette 110 000 euróért (34 375 000 forintért).
A kép hátán jól látszik az 14607-es leltári szám és az is, hogy valaki megpróbálta azt kivakarni. A számot a festmény akkor kapta, amikor „degeneráltként” 16 558 társával együtt a náci hivatalnokok lajstromba vették és kitiltották a németországi múzeumokból. A feljegyzésekből az is kiderült, hogy Bernhard Böhmer, a degenerált műkincsek kezelésével megbízott négy nagy műkincskereskedő egyike szerezte meg – írja az Art Newspaper.
További vizsgálatok azt is kiderítették, hogy 1956-ban a náci díler fia, Peter Böhmer tulajdonában volt.
Bernhard Böhmer és felesége, Hella 1945. május 3-án, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Berlint, öngyilkos lett. Meg akarták ölni fiúkat is, a 12 éves Petert, de túlélte, végül 2007-ben halt meg.
Berlin most már szeretné visszavásárolni a festményt, amely jelenleg az egyik sztárja a bécsi Belvedere-ben látható Bécs-Berlin: két város művészete című kiállításnak.
Karosszékben: A Korcs művészet kiállítást 1937-ben rendezték meg. A kiállításon bemutatták azokat a művészeti irányokat, és műveket, amelyeket ízléstelennek, károsnak, tehát nemkívánatosnak nyilvánítottak. Degenerált művészetnek titulálták például a bauhaust, a kubizmust, az expresszionizmust, az impresszionizmust, degenerált művész volt Chagall, Picasso, Mondrian és Moholy Nagy László is.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek