Az aacheni katedrális őrzi nagy valószínűséggel a Frank Birodalom császárának csontmaradványait.
Német antropológusok 26 év kutatómunka után jelentették be, hogy az aacheni katedrálisban 1200 éve őrzött 94 csont és csonttöredék feltehetően a Nyugatrómai Birodalom alapítójától, Nagy Károlytól (742-814), vagyis egy idős korában elhalt, magas, szikár embertől származik.
A kutatócsoport 1988-ban nyitotta fel a katedrálisban őrzött szarkofágot, majd az azóta eltelt 26 évben folytatta vizsgálatait. Kutatómunkája eredményeként a legnagyobb valószínűséggel állapították meg, hogy a Római Birodalom széthullása után az első nagy középkori állam uralkodójának csontmaradványait azonosították – mondta el a DPA-nak Frank Rühli kutatásvezető, a Zürichi Egyetem professzora.
Károly 184 centiméter magas volt, ami saját korában szokatlanul magasnak számított (egy férfi átlagos testmagassága a 9. században 169 cm volt). Ez megfelel a korábbi becsléseknek, amelyek 179-192 cm közé tették magasságát. Súlya 78 kilogramm lehetett.
Nagy Károly korabeli frank életrajzírója, Einhard azt írja, a császár idős korában sántított.
A kutatás alátámasztotta az életrajzíró adatát, mivel mindkét sarokcsonton és mindkét térdkalácscsonton kopás nyomait fedezték fel.
Források szerint Károly halálát tüdőgyulladás okozta, ám ezt a kutatók sem alátámasztani, sem cáfolni nem tudták, mivel semmilyen halált okozható sérülés nyomát nem találták meg maradványain.
A csontváz legtöbb csontját a császár gondosan megtervezett sírjában találták meg, ám a koponyát az uralkodó mellszobrában, míg egyik lábszárcsontját ereklyetartójában fedezték fel.
Ugyanakkor hiányoznak bizonyos csontdarabok, ezeket feltehetően ereklyeként ajándékozták el a császár halálakor.
Képek: fenn Nagy Károly, a csontok (DPA), lenn az aacheni katedrális
Karosszékben: Nagy Károly (Carolus Magnus/ Charlemagne) Martell Károly unokája, Kis Pipin fia. Uralma alatt egyesítette Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, létrehozva ezzel a Frank Birodalmat, a pápa császárrá koronázta. Károly betört a mai Magyarország területére is, az akkor ott élő avarokat (Einhard szerint hunokat) akarta keresztény hitre téríteni, mindenesetre megszerezte az avar kaganátus kincset.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek