Műemléki Ember volt P. J. Kelleher, a Hesse-csoport vezetője is, aki Szent István koronáját osztrák területen megtalálta és kiásatta. A koronát Amerikába vitték, 1978-ban került vissza Magyarországra.
A közeljövőben a mozikba kerülő Műemléki Emberek (Műkincsvadászok/ Monuments Men) című film kapcsán a Nelson-Atkins múzeum kiállításon emlékezik meg a műkincsvadászokról, akiknek a 2. világháborúban az volt a feladatuk, hogy a nácik által megszállt Európában felkutassák, és védelem alá helyezzék a műkincseket.
Ezek az emberek sokszor életveszélyben dolgoztak és munkájuknak köszönhetően felbecsülhetetlen értékű kincsek őrződtek meg az emberiségnek, megérdemlik hát, hogy ne felejtsük el nevüket – mondta Julián Zugazagoitia múzeumigazgató az Art Dailynek. A kiállításon annak a hat férfinak és nőnek állítanak emléket képeslapokkal, lapkivágásokkal, életrajzi adatokkal, akik a múzeum munkatársai voltak vagy szoros kapcsolatban álltak vele és a háborúban Műemléki Emberekként vettek részt. Közöttük van Patrick J. Kelleher, a Hesse-csoport vezetője is, aki Szent István koronáját megtalálta, Paul Gardner, a múzeum első igazgatója Olaszországban szolgált a szövetséges csapatok Szépművészeti szekciójának vezetőjeként, Laurence Sickman - szintén múzeumigazgató - MacArthur tábornok tanácsadójaként érkezett Tokióba a háború végén, de Koreába és Kínába is elment, hogy felmérje a háborús károkat.
1943 júniusában Roosevelt amerikai elnök jóváhagyta a háborús területeken működő műemlékvédelmi bizottság létrehozását, ez lett a Monuments, Fine Arts, and Archives (MFAA) katonai csapat. Tagjai, a Műemléki Emberek, a világháborús rombolástól igyekeztek megóvni a műkincseket, a háború utolsó évében pedig eltűnt műkincsek után nyomoztak. Több mint 5 millió műtárgyat kutattak fel. Soha hasonló csapat nem működött háborús területen korábban.
A háború után a csapat még 6 évig Európában maradt, hogy felügyelje a műkincsek helyreállítását, befejezzen nyomozati ügyeket és segítsen a kulturális élet újraindításában – olvasható a nekik emléket állító Monuments Men Foundation honlapján http://www.monumentsmenfoundation.org/the-heroes.
A Műemléki Emberek (Műemlékvadászok) című George Clooney-filmet Clooney-val és Matt Damonnal a főszerepben februárban mutatják be a mozikban.
Képek: Műemléki Emberek egy Leonardo- és egy Rembrandt-festménnyel, hazahozzák a magyar koronát 1978-ban
Karosszékben: A korona elképesztő tortúrán ment át a háború végén. 1944. október 10-én éjjel a várban elásták. Öt nappal később a Nyilaskeresztes Párt hatalomátvétele után kiásták, hogy Szálasi arra esküdhessen fel, majd 16-án a többi koronázási jelvénnyel együtt Veszprémbe, a Nemzeti Bank óvóhelyére szállították. December 4-én Kőszegre, majd Velembe vitték. 1945 márciusában az ausztriai Mariazellbe, majd Mattseébe szállították, ahol ládájából kivették és egy benzines hordóban elásták. Az elrejtők azonban amerikai fogságba estek és elárulták, hol van a korona. Iszaposan, bepiszkolódva került elő a felbecsülhetetlen értékű, egyedülálló műkincs.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek