A legendás brit felfedező, martalóc és kalóz, Francis Drake 1596-ban bekövetkezett halála előtt, mint valamiféle Robin Hood, pénzét a szegényekre hagyta.
A büszkeség és balítélet szerzőjének, Jane Austennek örököse nővére, Cassandra lett, míg William Shakespeare pénzét lányaira hagyta és feleségének csak második legjobb ágya jutott.
A brit Nemzeti Levéltárban több mint 1 millió embertől őrzött, 1384-1858 között keletkezett iratanyagban fellelhető utolsó kívánságokat most felteszik az Ancestry.co.uk honlapra. Ezek izgalmas bepillantást engednek neves történelmi személyiségek utolsó pillanataiba - nyilatkozta a Discovery Newsnak Miriam Silverman, a Nemzeti Levéltár munkatársa.
Francis Drake, aki körbehajózta a Földet 1577 és1580 között, nemzeti hős lett, miután segített legyőzni az Angliára támadó spanyol armadát 1588-ban, de Drake alapvetően vad kalóz volt, aki spanyol hajókat fosztott ki, városokra és kikötőkre támadt. Vérhasban halt meg a panamai Portobelóban, és mai értékben több millió forintot hagyott Plymouth város szegényeire.
Jane Austen 1817 júliusában hosszan tartó, ritka betegségben, az Addison-kórban hunyt el 41 évesen, halála előtt néhány hónappal hagyott mai értékben több mint 2 millió forintot legkedvesebb nővérére, Cassandrára, míg Henry bátyjának csak alig 600 000 forint jutott, ugyanannyi, mint a család egyik régi szolgájának. Austin soha nem ment férjhez, betegsége miatt, amitől bőre besötétedett, visszavonultan élt.
1616-ban William Shakespeare mai értékben több millió forintos vagyonát lányaira hagyta, míg felesége mindösszesen második legjobb ágyát kapta meg.
Francis Bacon (1561-1626) filozófus, tudós is egy ágyat hagyott szolgájára, Stephen Paise-re igaz, kiegészítette az örökséget mai értékben több millió forinttal, másik szolgájára, Robert Halpenyre is több millió forintot hagyott.
George Frideric Handel zeneszerző kevésbé volt környezetével ilyen nagylelkű, nagyobb összeget hagyományozott arra, hogy emlékművet állítsanak neki a Westminster apátságban.
Képek: Jane Austen, Francis Drake, III. Béla
Karosszékben: Francis Bacon ugyan 45 évesen feleségül vett egy 14 éves lányt, ám házassága nem sikerült túl jól. Manapság a történészek a Bacon feljegyzéseiben több helyen előforduló férfias szeretet mibenlétét értelmezik. Sokak szerint Bacon saját neméhez vonzódott. Georg Friedrich Händel élete nagyobb részét Londonban töltötte, s a Westminster apátságban van eltemetve, ezért az angolok saját zeneszerzőjüknek tekintik. Híres magyar utolsó kívánság III. Béláé, hogy vezessen fia, András keresztes hadjáratot a Szentföldre. András el is jutott Akkóig, de ott visszafordult.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek