Egy apró, kecses, meztelen nőt ábrázoló aranyszobrocskát találtak egy dániai lelőhelyen. Különös módon ez már az ötödik aranyszobrocska, ami a környéken előkerül.
Bornholm szigetén az utóbbi években meglepő tárgyakra leltek.
A legújabb egy kecsesen hátrahajló, mindössze 4,2 cm magas, 3 gramm súlyú, aprólékosan kidolgozott, magas szaktudással megalkotott aranyszobor.
A nő keskeny, megnyújtott testét vékony aranyrúdból készítették. Hosszúkás fején hangsúlyos a kiugró állkapocs, a hajat karcolásokkal jelezték.
Mellei megereszkedtek, vállai előreesnek, mivel karjait hasa előtt összezárja, hüvelykujjait összeérinti. Csípőjét öv díszíti, nemisége jól látható rövid és vékony lábai között - írja a Science Nordic.
A nő, mintha lábujjhegyre állna, vagy éppen felugrana, lábai megfeszülnek, a lábizmok jól látszanak.
A hátán 10 kiugró „fog” látható, ehhez hasonló eddig még nem került sehol elő.
A most megtalált nő az ötödik az apró aranyszobrocskák sorában, amelyek a bornholmi Smørenge-lelőhelyről rövid időn belül előkerültek. Az első négy férfinak látszik, míg a most megtalált szobrocska egyértelműen nőt ábrázol – írja a Science Nordic.
Közös a figurákban a fej plasztikus kialakítása, de minden másban nagy különbségek mutatkoznak, viszont mindet egy helyre, egy időben, a 6. században, a népvándorlás idején temették a földbe. Hármat egymástól 5 méteres távolságon belül találtak meg, míg a másik kettő 10-15 méternyire volt tőlük. Valószínűleg földművelés során szóródtak szét.
Képek: az aranyszobrocska és társai (Bornholm Museum), a tollundi férfi
Karosszékben: A Népvándorlás korában, a 6. században germán népek lakták a mai Dániát, ebből a korból származik a tollundi férfi is, a legjobb állapotban megmaradt, természetes úton konzerválódott mocsári múmia. A 40 év körüli férfi a mai Skandináviában élt, és felakasztották, nyaka körül a kötél is jó állapotban maradt meg.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek