Eddig ismeretlen Krisztus-festményt találtak, amit Hans Memling mesterműveként azonosítottak. A képen Krisztus kecses kéztartással oszt áldást.
A képet a tulajdonosa év elején szerette volna eladni, de fogalma sem volt annak festőjéről és értékéről sem.
A Sotheby’s szakértője, François De Poortere azonban – annak ellenére, hogy a kép rendkívül piszkos volt – rögtön felismerte a flamand Memling művét, a bizonyítás azonban – vezető művészettörténészek bevonásával - hónapokat vett igénybe – írja az Art Daily.
Hans Memling a 15. század legmeghatározóbb flamand művésze volt és az északi reneszánsz vezető festőjeként tartják számon.
A festmény 1480 és 1485 között készülhetett.
A kép az áldást osztó Krisztust ábrázolja. Jézus keskeny, finom jobb kezével áldást oszt, bal keze egy láthatatlan párkányon pihen.
Memling Krisztus arcát olyan aprólékos ecsetvonásokkal alkotta meg, hogy szinte láthatatlanul folynak egymásba vonások.
Az aranyozott hátteret sötét felhők váltják a széleken, de a kép röntgenfelvételén jól látszik, hogy eredetileg az arany helyett kék éggel próbálkozott a művész.
A dendrokronológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a fát, amire a képet festették, 1458 és 1471között vágták ki, ez alátámasztja a kép keletkezésének művészettörténeti datálását.
Az Áldást osztó Krisztust először Lorenzo Castellani Varzi gróf gyűjteményének eladása kapcsán említik 1859-ben.
Akkor a képet “Hemling J.”-nek tulajdonították (ám művészettörténészek szerint valójában ez Memling korábbi neve), és Marshall Woods vásárolta meg, majd vejének, S.A.B. Abbottnak, a római Amerikai Akadémia igazgatójának ajándékozta.
A család tulajdonában volt mostani előkerüléséig.
A New York-i Sotheby’s januárig kiállítja a festményt, majd árverésre bocsájtja, úgy vélik, 1-1,5 millió dollár körül kel majd el.
Képek: Art Daily, lenn Memling önarcképe
Karosszékben: Ezzel a poszttal kívánok minden drága Blogolvasónak boldog karácsonyt.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek