Különös legenda vezette egy rendkívüli felfedezés nyomára a vietnami régészt. Követte a szellemeket és igyekezett megnyerni őket magának.
A vietnami Coc Ngan falu környékén élők úgy vélték, hogy a közeli Phia Vai-barlangban élnek a hegy szent szellemei.
Azt állították, aki oda bemerészkedik, megőrül. Ezért a szentnek és sérthetetlennek tartott helyet messze elkerülték. Emiatt viszont bolygatatlan állapotban őrződött meg a barlang mind a mai napig.
Éppen ez keltette fel Trinh Nang Chung, a Vietnami Régészeti Intézet professzora érdeklődését, ám - a szellemek miatt - nem kapott engedélyt a helyi hatóságoktól a kutatásra.
Ezért tehát rizst, csirkét és ajándékokat vásárolt, és felfogadott egy sámánt, hogy rituáléval „puhítsa” meg a helyieket – nyilatkozta Chung a VietNamNet Bridge-nek.
Miután megkapta a kutató az engedélyt, a barlang különleges meglepetést tartogatott számára. Egy több mint 12 000 éves csontvázat talált. A halottat a hátára fektetve, feje alatt egy kődarabbal, kinyújtott lábbal helyezték örök nyugalomra. A körülötte talált kőeszközök alapján állapították meg, hogy a Hoa Binh-kultúrához tartozott. A halott közelében tűznyomokat és nagyobb lapos kődarabokat tártak fel, ez utóbbiak afféle székekként szolgálhattak a Hoa Binh-kultúra emberei számára – mondta el Chung professzor a VietNamNet Bridge-nek.
A kutatók megállapították, hogy a halott egy 45-50 éves kora körül elhalt, 1,56 méter magas nő volt. Előkelő társadalmi rangjára utal a temetésekor a szemeire helyezett egy-egy tengeri csiga (Cypraea arabica).
Szakértők szerint ez a csiga a kor cserekereskedelmében „valutának” számított, nagy értéket képviselt. Ez esetben a halott nő szemhéjára helyezték, és amikor a hús és a lágyszövetek elbomlottak, a kagylók a szemgödörbe estek.
A barlangban egy nagy mészkőtömb leszakadt, ezért csak egy kisebb területet tudtak a kutatók megvizsgálni.
Képek: Fenn a halott, óvatos „kibontása”, lenn a Phia Vai-barlang (VietNamNet Bridge)
Karosszékben: A Hoa Binh-kultúra 16 000-10 000 éve létezett. Népe jellegzetes kőeszközöket készített oly módon, hogy az alkalmas kődarabok egyik oldalát pattintgatta, és ütögette megfelelő formára. Barlangokban és folyóvölgyekben éltek. Megdöbbentő, hogy a ma élő helybéliek hiedelemvilága milyen mélyen gyökerezik a múltban. Nyilván nem véletlenül kötötték ehhez a barlanghoz a szellemek létezését.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek