Egy búvároskola búvároktatója szokatlan kidudorodásra lett figyelmes a dél-törökországi Alanya turistaparadicsom közelében a tengermélyben. A szürke tárgyat lefotózta, majd megmutatta a képet a helyi múzeum szakértőinek.
A Hürriyet Daily News értesülései szerint már a felvételeken is jól látszott, hogy az edző egy szarkofágot talált.
Miután kiemelték a vízből a római kori, rendkívül jó állapotban megmaradt kőkoporsót, kiderült, hogy oldalait gazdagon díszítették Medúzafejekkel, virágfüzéreket tartó Cupidókkal és táncoló nőkkel.
Yasar Yildiz, a Bodrum Régészeti Múzeum igazgatója elmondta, egyelőre nem tudják, miként került a vízbe a koporsó, vagy hogy kinek a számára készült.
De mivel a szarkofágon felirat is látható, elképzelhető, hogy kiderül ki feküdt benne.
Az máris elmondható azonban, hogy feltehetően az Alanyától északnyugatra eső Aphrodisiasban készült a koporsó a II-III. században.
Aphrodisias Római Birodalom-szerte híres volt az ott készült szobrokról és messzi tájakra is szállítottak kőből készült remekműveket. Kép: Hürriyet Daily News, lenn: kőfejek Aphrodisiasban
Karosszékben: A szarkofág kiemelése legalább hat órát vett igénybe az ott pihenő turisták legnagyobb örömére. Sokan a vízből fotózták a mentési munkálatot.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek