Egy éve lopták el a híres El Caminót, a Szent Jakab-zarándokutat leíró 12. századi Codex Calixtinus öt kötetét a spanyolországi Santiago de Compostela katedrálisának páncélozott szekrényéből. Most egy garázsban találták meg.
A kódexre Santiago de Compostela közelében akadtak rá, négy embert máris letartóztatott a spanyol rendőrség. Egyikük egy, a katedrálisban dolgozó villanyszerelő volt, akit azonban korábban elbocsátottak, a másik a felesége, a fia, és annak a felesége. A jó állapotban előkerült kódexen kívül a garázsban más régi, szintén a katedrálisból ellopott könyvet is megtaláltak 1,2 millió euróval együtt
Mint Rejtélyes körülmények között ellopták az El Camino kódexét című posztomban is megírtam, a kódexet Európa legkorábbi útikönyveként is számon tartják. Sokáig úgy vélték, hogy a kódex szerzője II. Kallixtusz pápa volt, mostanában azonban a szakértők már több szerzőnek tulajdonítják a gyönyörűen illusztrált kéziratot, többek között Aymeric Picaud-nak, II. Kallixtusz titkárának. Ám azért, hogy a kódexnek nagyobb fontosságot tulajdonítsanak – a kor szokása szerint – a szerzőséget Picaud-ék a pápának engedték át – vélik a szakértők.
A kódex a legkorábbi baszk írott szókincset is tartalmazza, de liturgikus szövegek, szentbeszédek és kották mellett olvasható benne részletesen az is, miként csempészték a Palesztinában elhunyt Szent Jakab tetemét Compostelába.
A katedrálisban üveg alatt egy másolat volt kiállítva, és csak egy maroknyi ember tudta, melyik terem melyik páncélszekrényében őrizték az 1150 körül készült eredetit. Képek: El Mundo
Karosszékben: Ezek szerint igaza lett azoknak, akik úgy vélték, egy ilyen ritkaságot nem lehet feltűnés nélkül eladni a műkincspiacon. Remélhetőleg, ezután jobban fognak vigyázni rá, mivel a kódex eltűnésekor napokig nem fedezték fel a hiányt még úgy sem, hogy a páncélszekrény láthatóan nyitva állt, a biztonsági kamera rosszul volt beállítva, nem látszott rajta semmi, és a rendőrséget sem értesítették a lopás felfedezése után csak napokkal később.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek