Élvonalbeli olasz futballcsapat szponzorálja a Liechtenstein herceg gyűjteményéből rendezett kiállítást.
Az olasz első osztályban játszó Novara Calcio szponzorálja A herceg kincsei című kiállítást, amelyet a Torinótól északra lévő 19. századi erődítményben, Forte di Bard múzeumában rendeztek meg. A kiállításon, amely május végéig látogatható, 80 darab 16-19. századi festmény – többek között Rubens, Canaletto, Rembrandt, Brueghel alkotása - tekinthető meg.
Massimo De Salvo, a Novara Calcio vezetője szerint a nagy sajtóérdeklődés annak köszönhető, hogy nem jellemző a kapcsolat a futball és a művészetek között. De Salvo azonban kihangsúlyozta, csapata számára a futball nemcsak sport, hanem egészséges szórakozás is. Nagy összegeket fektetnek fiatalok képzésébe, ebben az összefüggésben pedig már jobban érthető, hogy egy művészeti akció támogatása új és minőségi üzenetet jelent.
Olasz hírügynökségek szerint tény, hogy ez az első alkalom, hogy a futball és a művészet szó egymás mellé kerül az újságokban.
Azt nem árulták el, mennyibe került a kiállítás megrendezése és azt sem, szponzorálnak-e újabb kiállításokat. Képek: Giulio Crivellari
Karosszékben: Olcsó biztosan nem lehetett a kiállítás megrendezése, mert ilyen mesterműveknek már a biztosítási összege is hatalmas. Igazán szokatlan és meglepő a Novara akciója. Úgy tudom, jelenleg az olasz Seria A-ban az utolsó helyen állnak, de én most már nekik drukkolok…
Ez is érdekes:
A róka kísérte a túlvilágra az embert
Utolsó kommentek