Francia támogatással időszaki kiállítást nyitnak a bagdadi Irak Múzeumban, amit a nagyközönség előtt – a romok miatt – még nem lehet megnyitni. Az amerikai megszállás alatt a múzeum mintegy 170 000 pótolhatatlan tárgyát lopták vagy pusztították el, most Amerika 9 millió dollárt ad az újjáépítésre.
Az új kiállítás, amelynek a címe Ékírás Mezopotámiában, nem az első a pusztítás óta. 2009 februárjában már megnyitották a múzeumot, de a 23 teremből 15-öt nemsokára be is zártak, és a nyitva hagyott további 8 termet is bezárták 2010 közepén.
A mostani részleges megnyitás után néhány hónapon belül végeznek a felújítási munkálatokkal és a jövő év elején már a nagyközönség előtt is megnyitják a kapukat. A munkálatokkal mindenképpen el akarnak készülni, mivel az Arab Liga úgy döntött, hogy 2013-ban Bagdad lesz az arab kultúra fővárosa.
Kérdés persze, hogy beszélhetünk-e arról, hogy a múzeum visszanyeri régi értékét. Egészen biztosan nem. Donny George iraki régészeti felügyelő már 2003-ban azt nyilatkozta, hogy a múzeum feldúlása a század bűnténye, mivel az egész emberiség örökségét fosztották ki. Márpedig az csak a kezdet volt. Képek: Mohszen Hasszan Ali igazgató-helyettes a romokon 2003-ban (fenn), a kifosztott múzeum. Forrás: AP
Karosszékben: A múzeumból 170 000 babiloni, sumer, asszír stb. tárgyak tűntek el, amelyek az emberiség első és legősibb városaiból kerültek elő. Ezek egy részét ellopták, más részét elpusztították. Mintegy 38 000 tárgyat sikerült eddig visszaszerezni. A British Museumnak csodálatos leletei vannak ezekről a lelőhelyekről, mivel ezek nagy részét eredetileg brit régészek tárták fel. Erről Tíz kicsi régész Irakban című posztomban is lehet olvasni. S ha valaki arra kíváncsi, hogy miért a franciák finanszíroznak egy iraki kiállítást, arra csak azt tudom mondani, meg kell nézni, ki kap majd ásatási engedélyt Irakban. Kép: A kiállítás megnyitója. Forrás: Getty Museum
Ez is érdekes:
Tíz kicsi régész Irakban
Utolsó kommentek