Egy markológép fiatal lány mumifikálódott maradványait fordította ki az írországi Cul na Móna lápból Abbeyleix és Portlaoise között. Az első vizsgálatok alapján a kutatók úgy vélik, a lányt 2000-3000 éve az isteneknek szánt áldozatként dobták a lápba. 
Az írországi Nemzeti Múzeum munkatársai elmondták, a lány lába rendkívül jó állapotban került elő, de felső teste és a feje eltűnt.
Eddig mintegy 100 lápi testet találtak Írországban. A tőzeglápba veszett tetemek általában nagyon jó állapotban őrződnek meg az oxigénhiányos nedves környezetben.
Sokan haltak meg az évezredek során az írországi lápokban vagy baleset vagy gyilkosság vagy emberáldozat vagy helyi háborúskodások következtében. Szakértők szerint előfordult, hogy egész falvak tűntek el a lápban. Néhány tetem úgy került elő, hogy látszott, hogy egy fadarabot szorongatva megpróbáltak kikeveredni. Képeken: ír kulturális szakemberek nézik az egyik lápi tetemet (forrás: Dailymail), lenn: a most előkerült maradvány.

Karosszékben: Az emberáldozat az emberi butaság egyik legszörnyűbb bizonyítéka. És erre nem magyarázat az sem, hogy a régebben élt emberek keveset tudtak a világról. Ugyanennyi nyoma van annak is, hogy egyes közösségek mennyire óvták egymást.
A hír kapcsán megzavart a mocsár és a láp használata. Mocsár vagy láp vagy mindegy? Utánanéztem tehát, íme: a lápokat az különbözteti meg a mocsaraktól, hogy vizük tápanyagokban és oxigénben szegény, ezért az elhalt élőlények anyagai nem bomlanak le. A mocsarak ezzel szemben tápanyagokkal és oxigénnel is dúsan ellátott vizek. Ennek köszönhetően a bennük élő növények gyorsan növekednek és szaporodnak. Az oxigén jelenlétében a lebontó folyamatok pedig gyorsan lejátszódnak.
Utolsó kommentek