Az 5000 éves női csontvázat megtalálási helyéről La Signora di Introdnak (Introd Asszonyának) nevezték el. A nevezetes Jégemberrel, Ötzivel egykorú nő – Ötzihez hasonlóan – Észak-Itáliában került elő, az Aosta-völgyben.
A csontváz kitűnő állapotban maradt meg, de a régészek meglepetésére a halott mellett semmilyen sírmellékletet sem találtak. A nő mellé sem edényt, sem apró ékszereket nem tettek hosszú túlvilági útját megkönnyítendő.
Az Aosta közelében lévő alpesi faluban, Introdban megtalált halott annak az Ötzinek elnevezett, mumifikálódott halottnak a kortársa volt, akit az osztrák-olasz határon találtak meg fagyott állapotban. Laurent Vierin megyei kulturális felelős szerint a felfedezés óriási jelentőségű. A csontvázat most laboratóriumban vizsgálják, hogy megállapíthassák – többek között – halála okát, betegségeit, életkorát. A képen Adrie Kennis készíti Ötzi új arcát (Photo: Heike Engel-21Lux/ South Tyrol Museum of Archeology)
Karosszékben: A Jégemberről, akit most kiállításon mutatnak be Bolzanóban, már írtam blogomban Húszéves a Jégember: új arcot kapott címmel. Most megtalálták egyik kortársnőjét is. Ezeknek a maradványoknak a tanulmányozásával megismerhetjük, hogyan éltek azok az emberek, akik a mi régiónkat előttünk lakták akkoriban, amikor például Egyiptomban az első nagy piramisok épültek. Szerintem nagyon izgalmas, de biztosan így gondolják Introd óvodásai, akiknek megengedték a régészek, hogy az 5000 éves hölgynek nevet adjanak. (A képen La Signora di Introd, ANSA)
Utolsó kommentek