A hihetetlen szépségű ékszereket egy ház padlója alá rejtették, miután tulajdonosát megmérgezték. Több száz évvel később egy munkás talált rájuk.
1912-ben Londonban egy cheapside-i ház felújítása során egy munkás véletlenül beszakította a padlót.
Lenn egy aknát talált több száz, hihetetlen szépségű arany és drágaköves ékszerrel.
A munkások tülekedtek, hogy felszedjenek minden egyes darabot, hogy aztán eladhassák jó pénzért Stoney Jacknek, akit a házfelújítók London-szerte jól ismertek. Stoney Jack ugyanis előszeretettel vette meg készpénzért és kérdezősködés nélkül azokat az értékeket, amiket a munkások találtak régi házak felújítása során.
A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy az 500 darabos, 17. századi ékszeregyüttes angol és skót királyok tulajdona volt. Az értéke manapság felbecsülhetetlen. Nem tudni, hogy Stoney Jack mennyiért vette meg az illegális portékát, de úgy hírlett, a munkások hónapokon át munka helyett tivornyáztak.
A kincsleletnek – gyűrűknek, láncoknak, nyakláncoknak, brossoknak, gyöngyöknek, illatszeres üvegcséknek, legyezőtokoknak – egyszerűen nincs párja – mondta el a Guardiannek Hazel Forsyth, a Museum of London kurátora, aki éveket töltött a leletanyag vizsgálatával. A két - Bizáncban az 1300-as évek előtt vésett - drágakövön kívül a legkülönlegesebb darab talán az az óra, amit egy eredetileg alma méretű smaragdba véstek és illesztettek be.
A kincslelet darabjait vizsgálva Forsyth egy gyilkosság nyomait vélte felfedezni. A rengeteg rubin, gyöngy, smaragd és zafír között néhány hamisítványt is talált. Feltehetően ezek annak a korabeli Thomas Simpson ékszerésznek a munkái, aki kiváló hamisítóként híresült el.
Az ékszeregyüttest egy kereskedő valamilyen tartozás fejében vihette a távoli Kelet felé hajón, ám az út során megmérgezték, a tengerbe dobták, majd a kincsekkel visszatértek Londonba, ahol elrejtették azt a cheapside-i házban, de valamiért már az új gazdája sem tudott értük visszamenni – mondta el Forsyth a Guardiannek. Mindez pedig 1640 és 1666 között történhetett. A kincsek között van ugyanis egy kis pecsétnyomó, amin az egyetlen Stafford vikomt címere látható. Mivel a vikomt 1640-ben kapta meg a címet, csak az után áshatták elmaz ékszereket, de még a nagy londoni 1666-os tűzvész előtt.
Mivel a Cheapside-ot lassan érte el a tűzvész, Forsyth szerint, ha biztonsági okokból volt a kincslelet a pincében, a tulajdonosnak lett volna ideje más helyre menekíteni, miként tette azt Samuel Pepys híres parmezán sajtjaival. Hogy a tűzvész hírére sem ment vissza kincseiért, azt jelzi, hogy addigra már halott lehetett.
A London Múzeumnak pedig úgy sikerült szert tenni a kincsekre a nagy vetélytárs, a British Museum orra előtt, hogy Stoney Jack valójában G. F. Lawrence, a múzeum gyűjteményi beszerzéseinek vezetője volt.
A Cheapside kincsleletet eddig soha nem mutatták be teljes egészében a nagyközönségnek. Októbertől az Elveszett kincseket a Museum of Londonban lehet megnézni.
Képek: Guardian és Daily Mail
Karosszékben: Van olyan kutató, aki úgy véli, az 1642-ben kitört angol polgárháborúban halhatott meg a tulajdonos, de azt hiszem, ez már tisztán találgatás. (A mérgezéses történetnél sem hivatkoztak forrásokra, de persze lehetnek ilyenek.) Mindenesetre a ház elpusztult a tűzvészben, de a rejtett pincezug megmaradt és megőrizte a kincset is. Zsebórákat a 15. századtól készítenek, az első karórát a Daily Mail szerint 1868-ban készítette a svájci órás, Patek Philippe egy bizonyos magyarországi Koscowicz hercegnőnek. Nekem ez a név nem ismerős. Megköszönöm, ha valaki tud segíteni.
NemNick kérésére: Samuel Pepys (1633–1703) angol politikus, parlamenti képviselő 1666-ban, amikor kitört Londonban a tűzvész - saját elmondása szerint - biztonságba helyezte a feleségét, az aranyait és az asszony szolgálóját, majd ásott a kertjében egy nagy gödröt és abba temette értékes borát és még értékesebb parmezán sajtját. Mikor a tűzvész elült, a házak leégtek, de a föld a parmezánt és a bort biztonságban megőrizte. A képen Pepys
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek