A korai emberfélék kritikusan kicsiny csoportja túlélő lett, noha nagymértékben örökített utódaira genetikai fogyatékosságot. A Sebezhető emberféle-elmélet kibogozza az ellentmondást.
3,2 millió éve élt Australopithecus afarensis-gyermek (rekonstrukció)
Nagyon távoli, több millió évvel ezelőtt élt őseink kis csoportjai olykor a ragadozók és a versenytársak elől menedéket keresve, vagy új élelemforrások után kutatva vetődtek olyan helyekre, ahol elszigetelten éltek, az egymás közötti keveredés pedig amely genetikai beszűkülést, úgynevezett genetikai üvegnyak-hatást okozott, ami különféle genetikai fogyatékossággal járt együtt. Mégis túlélők lettek, nem haltak ki.
Az Isabelle és Nick Winder, a York és Newcastle Egyetem vezette kutatócsoport szerint ezek a kis létszámú csoportok új típusú szelekciós nyomáson estek át, nem a „legjobb” génekkel rendelkezők választódtak ki, hanem azok, akik képesek voltak a fogyatékossággal együtt járó új kihívásokkal megbirkózni – írja a Phys.org.
A képen balról jobbra: Australopithecus afarensis, A. africanus, Paranthropus aethiopicus, P. boisei, P. robustus, Homo habilis, H. rudolfensis, H. ergaster, H. erectus, H. heidelbergensis, H. rhodesiensis, H. neanderthalensis, H. sapiens (rekonstrukciók)
Úgy vélik, ekkor vált előnnyé a szocializáció, a tapasztalásnak és az új viselkedési módok megtanulásának képessége, valamint a részvét, a kommunikációs készségek megjelenése, ezek mind segítettek a genetikai üvegnyak-hatás hátrányainak leküzdésében. Ezek az előnyök a szőrtelenné vált test, a gyenge állkapocs, a rövid és gyenge karok, a kiegyenesedett lábak, amelyekkel már nem lehetett a faágakon csimpaszkodni, okozta hátrányokat csökkentették, egyúttal új területet nyitottak az emberré válás fejlődésének útján.
Isabelle Winder szerint elméletük alapvetően változtathatja meg az antropológusok genetikai vizsgálatait is. "A molekuláris biológusok a genetikai adatokat általában statisztikailag nagyszámú csoportok és leágazó hierarchia feltételezésével értelmezik. Ez rendben is lehet például a baktériumok vagy a gyümölcslegyek tanulmányozásánál, de az emberré válás antropológiai eseményei nem mindig egyenes vonalban következnek be. Az emberféle populációk olykor kis létszámúak voltak, leszármazásuk leágazó volt, majd „visszahajlott” épp úgy, mintha egy molekuláris óra olykor felgyorsulna, majd egyszer csak lelassulna, sőt elkezdene visszafelé rohanni” – mondta el Winder.
Ez a genetikai fogyatékosság szülte a szimbolikus nyelv megjelenését, az innovációt és a pro-szociális együttműködést. A hagyományos versenyelőny-modell miatt fajunk viszonylag magas genetikai fogyatékosságára fenyegetésként tekintünk, de a történeti antropológiai adatok azt mutatják, hogy a genetikai fogyatékosság előfordulása jóval nagyobb volt a távoli múltunkban. Ezért jó okkal gondoljuk úgy, hogy az együttérzés, a találékonyság, és a viselkedésbeli rugalmasság segítette őseinket a fogyatékosság okozta hátrány leküzdésében – mondták el a kutatók.
Ez is érdekes:
Lapos mellű fecsegő: a sivatag királynője
Utolsó kommentek