Újra és újra összeállítják a történelem valaha élt leggazdagabb embereinek listáját, és mindegyiket Mali 14. században élt királya vezeti.
Az 1280 körül született Mūsā császár 1307-ben került a nyugat-afrikai Mali trónjára. Uralkodása 17. évében, 1324-ben elzarándokolt Mekkába, és ez olyan hatásosra sikerült, hogy bekerült vele a történelem lapjaira.
A császár 60 000 emberrel utazott, ezek között személyes kísérete 12 000 rabszolgából állt, akik mindegyike brokát- és a korban méregdrága perzsiai selyemöltözetet viselt. A lóháton ülő császár előtt 500 rabszolga vonult kezükben csodálatosan díszített aranybottal. A menetben 80 teve szállította a több kilogrammnyi aranyat.
Mūsā birodalma volt az egyik legnagyobb a történelemben, úgy tartották – nyilván némi túlzással -, hogy egy évig tartott, míg egyik sarkából valaki eljutott a másikba.
Fővárosa, Timbuktu forgalmas kereskedelmi központ volt. A császár támogatta a kereskedelmet, az oktatást, a tudományt, a művészeteket. A Sankore-mecset kora egyik tudósközpontja volt. Mūsā 1332 körül halt meg.
Oszmán Ali Khán, VII. Aszaf Dzsah
Vagyonát, amelyet főként országa só- és aranybányászatából szedett össze, mai áron 400 milliárd dollárra becsülik – írja az Independent. Utódai azonban nem tudták megtartani a mesés vagyont, belső háborúk és külső támadások gyengítették őket.
Karosszékben: A lista jelenleg így néz ki: 2. a Rothschild-bankárcsalád (1740-től máig) 350 milliárd dollár; 3. John D Rockefeller (iparmágnás, 1839-1937) 340 milliárd dollár; 4. Andrew Carnegie (iparmágnás, 1835-1919) 310 milliárd dollár; 5. II. Miklós, Oroszország utolsó cárja (1868-1918) 300 milliárd dollár; 6. Oszmán Ali Khán, VII. Aszaf Dzsah (Haidarábád utolsó uralkodója, 1886-1967) 236 milliárd dollár; 7. Hódító Vilmos (Anglia királya, 1028-1087) 229,5 milliárd dollár; 8. Moammer Kadhafi (Líbia egykori uralkodója, 1942-2011) 200 milliárd dollár; 9. Henry Ford (a Ford-társaság alapítója, 1863-1947) 199 milliárd dollár; 10. Cornelius Vanderbilt (iparmágnás, 1794-1877) 185 milliárd dollár; 11. Alan Rufus (Hódító Vilmos harcostársa, 1040-1093) 178,65 milliárd dollár; 12. Bill Gates (1955- ) 136 milliárd dollár; 13. William de Warenne, (Normann nemes, ??-1088) 146,13 milliárd dollár; 14. John Jacob Astor (üzletember, 1864-1912) 121 milliárd dollár; 15. Richard Fitzalan (angol nemes, 1306-1376) 118,6 billió font; 16. John of Gaunt (III. Edward fia, 1330-1399)110 billió font; 17. Stephen Girard (bankár, 1750-1831) 105 milliárd dollár; 18. Alexander Turney Stewart (üzletember, 1803-1876) 90 milliárd dollár; 19. Henry, Lancaster 1. hercege (angol nemes, 1310-1361) 85,1 billió font; 20. Friedrich Weyerhaeuser (üzletember, 1834-1914) 80 milliárd dollár.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek