Egy új elmélet szerint a természet győzte le őket.
Néhány szakértő eddig úgy vélte, a rapanui népesség azért halt ki, mert a Csendes-óceán délkeleti részén lévő szigetükön lévő természeti erőforrásokat kimerítették.
Többen vélik úgy azonban, hogy a lakosság azután tűnt el, miután a szigetet felfedező európaiak behurcolták az ott addig ismeretlen betegségeket, a túlélőket pedig rabszolgának adták el.
Egy új kutatás azonban egy harmadik lehetőséget vet fel: a természeti erőforrások, a csapadék változékonysága, föld kimerülése vezetett a hanyatláshoz, ám nem okozott teljes kihalást az európaiaknak a szigetre való 1722-es megérkezéséig.
"Kutatási eredményeink alaposan megleptek. A múltban inkább úgy véltük, kevés az esélye annak, hogy az európaiak megjelenése előtt omlott volna össze társadalmuk – mondta el a LiveScience-nek Thegn Ladefoged, az új-zélandi Auckland Egyetem antropológiaprofesszora.
A szigeten 1200 körül letelepedett rapanui népesség régészeti leletei azt mutatják, hogy idővel az előkelők házai pusztulásnak indultak, a föld művelésével a lakosság felhagyott és barlangokba húzódott és egyre több lándzsahegyet készített obszidiánból, ami háborúskodásra és felfordulásra utal.
Ez jól látható a régészeti leletekből, a problémát az okozta, hogy nem volt világos, mindez mikor történt. Az európaiak megérkezte előtt vagy után? A kutatás kezdetén arra számítottunk, hogy az eredmény az európaiak megérkezte utáni összeomlást fogja igazolni. De nem így történt – mondta el Ladefoged.
A datáláshoz több mint 400 obszidiáneszközt és -szilánkot vizsgáltak, amelyek a sziget több pontjáról származtak.
Amikor az obszidián (vulkáni üveg) eltörik, és levegővel érintkezik, felszíne vizet köt meg a környezetéből. Az idő előrehaladtával rajta keletkező hidratációs réteg vastagsága jelzi korát.
Az eszközök kora erős szóródást mutatott a sziget különböző pontjain. Az északnyugati part menti terület folyamatos fejlődést igatolt 1220 és 1650 között, 1650 után azonban egy erőteljes és gyors visszaesés látszik – vagyis jóval az európaiaknak a szigetre való megérkezte előtt.
A sziget belsejében lévő hegyvidékes részen gyors növekedés figyelhető meg 1200 és 1300 között, ezt egy lassúbb fejlődés követte 1480-ig, ezután stagnálás figyelhető meg, majd 1705-1710 körül a hanyatlás jelei láthatók – megint csak az európaiak megérkezte előtt.
A közvetlen tengerparti rész más képet fest. Itt lassú növekedés figyelhető meg 1250 és 1500 között, majd gyorsuló növekedés 1690-ig, ezután stagnált az európaiak megérkezte után is, a hanyatlás itt 1850 után következett be.
Ezt az eltérő fejlődést illetve hanyatlást a sziget eltérő klímája okozhatta, a part menti rész aszályos lett, a belső terület földje nem volt termékeny, ezzel szemben a tengerparti rész klímája kedvező, földje termékeny volt.
Az első európaiak a szigeten
Jól látható, hogy az itt lakók nem merítették ki a természeti erőforrásokat, sőt állandó küzdelemben álltak a természet változékonyságával és ezt a küzdelmet elveszítették jóval az európaiak megérkezte előtt.
Karosszékben: A holland Jakob Roggeveen 1722 húsvét vasárnapján fedezte fel a szigetet, innen kapta nevét. Mivel a szigetlakókat nem lepte meg az európaiak látványa, úgy vélik, korábban már járhattak a szigeten. A sziget titokzatos szobrairól híres. Miként Fejek alatt testek c. posztban írtam, nem tudni, mikor állították a szobrokat, és azt sem tudni, honnan érkezett oda a rapanui népesség.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek