Megpróbálták ellopni a Sigmund Freud és felesége hamvait tartalmazó urnát őrzési helyéről, egy londoni krematóriumból, ám a tolvaj elejtette, amikor át akart mászni a kerítésen.
Az eset még január 1-jén történt, de a rendőrség csak most jelentette be – írja az AFP. A betörő, akinek bűntársa is lehetett, felfeszítette a Hoop Lane-temető Golders Green-krematóriumának ablakát, levette talapzatáról a hamvakat tartalmazó Kr. e. 4. századi urnát, majd az épületből ugyanazon az úton távozott, ahogy jött. A zárt kapun átmászva ejtette le az urnát, amely darabokra tört.
Amikor Freud 82 évesen 1939 szeptemberében meghalt, hamvait saját antik gyűjteményének egyik görög urnájába helyezték és az észak-londoni Hampsteadben lévő lakásához közel eső krematóriumban állították ki. Amikor felesége, Martha meghalt 1951-ben 90 évesen, az ő hamvait is az urnába tették.
A család 1938-ban menekült Bécsből Londonba, miután Hitler annektálta Ausztriát. Az utolsó otthonuk ma múzeumként működik. Az urnát, amelyet Dionüszosz, a bor és a mámor görög istene alakjával díszítettek, Freud közeli barátja, a szintén pszichoanalitikus Marie Bonaparte hercegné ajándékozta a professzornak. A Napóleonnal rokoni kapcsolatban álló herceg felesége segítette Freudot és családját a menekülésben.
A BBC azt írja, a rendőrség úgy véli, az urnát valószínűleg értéke miatt akarták elvinni, nem a benne lévő hamvak miatt. A krematóriumban őrzik számos híresség, többek között a Drakula szerzőjének, Bram Stokernek, Peter Sellersnek, Anna Pavlovának és Amy Winehouse-nak a hamvait, de itt hamvasztották nemrégiben az egyik nagy vonatrablót, Ronnie Biggs-t is.
A hamvakat biztonságba helyezték, habár azt nem írják, milyen állapotban voltak.
Képek: középen Freud utolső fényképe, lenn Londonban híres kanapéja mellett
Karosszékben: Freud módszereit az elfojtott én, a tudatalatti felszínre hozatalában sokan vitatták és vitatják, az viszont egyértelmű, hogy a pszichológiát, mint tudományt új alapokra helyezte. A magyarokat vad és éretlen népnek tekintette, és nm értette, hogy lehetséges, hogy ha már grófokat akarunk politikai vezetőnek, miért a „legokosabbikat”, Tisza Istvánt gyilkoljuk meg és a „legbutábbikat”, Károlyi Mihályt tesszük meg miniszterelnöknek.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek