Az új mérések kiderítették, a két éve Írországban megtalált maradvány a legidősebb lápi múmia. A fiatalembert meggyilkolták.
A mumifikálódott maradványokat az írországi Laois-lápból fordította ki két éve véletlenül egy markológép. Az első vizsgálatok során korát 2500-1600 évesre becsülték. Ám a szénizotópos mérések egyértelműen bizonyították, hogy a tőzeg, amelyen a test feküdt és a fakaró, amit a test mellett találtak Kr. e. 2000-ből, a korai bronzkorból származik, vagyis 4000 éves.
A fiatalember – akinek a maradványai Cashel közelében kerültek elő és ezért Cashel férfinak nevezték el – valamilyen kelta kultikus szertartás során kegyetlen gyilkosság áldozata lett.
Eamonn Kelly, az Ír Nemzeti Múzeum munkatársa az Irish Times-nak elmondta, az eddigi legidősebb lápi múmia szintén Írországból származik és 3300 éves, de a Cashel férfi most jócskán megelőzte őt.
A fiatal férfit a tőzegbe kuporodva találták meg, karját halála előtt eltörték, hátán mély vágások nyomai láthatók, további sérülései nem ismertek, mivel más fontos testrészeit, a nyakat, a fejet, a mellkast előkerülése során a markoló megsértette – mondta el Kelly az Irish Times-nak. A férfi halálának pontos okát sem lehet megállapítani.
Mindazonáltal Eamonn Kelly a testen talált sérülésekből, a test közvetlen közelében lévő fakaróból és a közelben feltárt szertartási hely alapján biztosra veszi, hogy a férfi kultikus szertartás áldozata lett. Minden egybevág a korábban feltárt hasonló leletekkel, ami különös, az a nagyon korai dátum – nyilatkozta Kelly. Mivel a hasonló körülmények között felfedezett korábbi áldozatok ujjain a körmök jól ápoltak voltak, és bőrkeményedés sem alakult ki rajtuk, kutatók úgy vélik, hogy a lápi szakrális áldozatok előkelőségek, talán királyok voltak, akik valamiért elbuktak, és sikertelenségük következményeként a kelták feláldozták őket.
Képek: Eamonn Kelly a múmiával (The Irish Times)
Karosszékben: Miként Halott lány a lápban című posztban írtam, két éve egy fiatal lány tetemét is megtalálták egy írországi lápban. Őt az isteneknek áldozták fel. Ha valaki kíváncsi arra, hogy mi a különbség a mocsár és a láp között, azt is elolvashatja ott.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek