A normandiai partraszállás a 2. világháborús végjáték hősies kezdete volt. Most eddig publikálatlan képeket közölt a Life az 1944. június 6-át követő napokról.
A színes felvételeket Frank Scherschel hadi tudósító készítette, aki Robert Capával együtt várta Londonban a partraszállás napját, hogy képeken örökítse meg a hadi teljesítményt.
Capa az első partraszálló egységekkel együtt érkezett Normandiába, elmosódott képei világhírűek lettek.
A most közölt képeket Scherschel néhány nappal az első csapatok partraszállása után készítette a már felszabadított Észak-Franciaországban.
Képek: Life
Karosszékben: A szövetséges csapatok expedíciós erőinek összlétszáma a D-day-n, 1944. június 6-án mintegy 3 millió katona volt. A Montgomery által kidolgozott partraszállási terv értelmében a csapatok öt helyen szálltak partra. A terv szerint az első 24 órában 175 000 ember érte volna el a francia partot 1500 tankkal, 10 000 motoros járművel és 3000 nehézfegyverrel. A partraszállás során 29 000 amerikai, 11 000 angol, 5000 kanadai katona halt meg. Még többen sebesültek meg vagy tűntek el. 12 200 francia lakos halt meg vagy tűnt el. 200 000 német katona halt meg, és ugyanennyien estek hadifogságba.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek