Az aprócska, gladiátorsisak alakú borostyánamulett a gyerekeket és talán a nőket védte.
A mindössze 1 cm átmérőjű amulettet a Museum of London Archaeology (MOLA) munkatársai találták meg Londonban egy római kori ház maradványai között számos egykorú edénnyel és állatcsonttal.
Készítésének pontos időpontját még ne sikerült megállapítani.
A jellegzetes sisakcsúcs és -rostély alapján állapították meg a kutatók, hogy az amulett egy murmillo-gladiátor sisakját mintázza, akik széles sisakot használtak, amelyen rostély védte az arcukat.
A murmillók, akiknek rövid kardjuk, vagyis gladiusuk és téglalap alakú pajzsuk, vagyis scutumuk volt, hagyományosan a thraexek (trákok) ellen álltak ki.
A gladiátorok afféle római szupersztárok voltak, számos szuvenír készült, a nevükkel ellátott üvegpohártól a sisakjuk alakját utánzó lámpásokig, amely őket mintázta – mondta el a MOLA munkatársa, Angela Wardle a Current Archaeologynek.
A borostyán pedig drága és ritka volt. A sisak felső részén apró luk van, ami arra utal, hogy függőként viselték.
Plinius az I. században leírja a Természet históriájában, hogy a borostyánnak számos jótékony hatást tulajdonítottak, például szerintük gyógyereje volt, növelte a termékenységet és óvta a gyerekeket a betegségektől.
A nagy kérdés az, ki viselte – mondta el Wardle. Ez egy nagyon finom tárgy, tehát feltehetően egy nő vagy gyermek viselte, de van adat arról is, hogy csecsemőkre tettek ilyesmit. A borostyán együtt egy gladiátorral különleges erejű amulett lehetett viselője szerint.
Kép: MOLA, murmillo, római kori murmillo-sisakos lámpás
Karosszékben: A gladiátorok között voltak tipikus küzdőpárok: a retiarius (hálóval harcolt, melyet ellenfelének fejére vetett) a secutorral (éles kardja, páncélja volt), a murmillo a thraexszel állt ki. Teljes fegyverzetű gladiátorok a samnitesek vagy hoplomachik voltak. Az essedariusok kétfogatú kocsin, az andabatoek bekötött szemmel lóháton küzdöttek, a kétkardosok voltak a dimachaerik. A gladiátorok fizetést kaptak, de ha kiszolgáltak, akkor például Caligula vadállatokat eresztett rájuk.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek