A híres második világháborús rejtjelező gép, az Enigma egyedülálló példányát bocsájtják áruba. Úgy becsülik, 14-21,5 millió forintért fog elkelni.
A Bonhams Aukciósház novemberben árverezi el a Heimsoeth és Rinke cég által 1941-ben készített háromtárcsás verziót, amelyet a németek 1938 és 1944 között használták üzeneteik rejtjelezésére.
A H. A. Koch által az első világháború végén szabadalmaztatott gépet eleinte több országban kereskedelmi forgalomban használták, de a háborús közhangulatban nagyon hamar felfedezte a német hadsereg.
A II. világháború alatt a Bletchley Parkban dolgozó angol kódfejtőknek sikerült feltörni az Enigmát, ez pedig nagymértékben hozzájárult a háború kimeneteléhez. Laurence Fisher, az aukciósház szakértője az ArtDailynek elmondta, nagyon ritkán kerülnek eladásra ilyen gépek.
A most meghirdetett Enigma ráadásul remek állapotban van, üzemképes annak ellenére is, hogy soha nem javították.
Fisher szerint a második világháború legvégén a szövetséges katonák előszeretettel szereztek Enigmákat háborús szuvenírnek, majd többségüket házilag próbálták működőképes állapotba hozni úgy, hogy idegen alkatrészekkel pótolták ki, vagy két gépből csináltak egy működőt.
Ennek a gépnek azonban minden alkatrészén ugyanaz a sorozatszám van.Ma már valódi ritkaság.
Képek: fenn Guderian tábornok üzenetét rejtjelezik Enigmával 1940-ben, középen az eladásra kínált Enigma, lenn Arthur Scherbius, az igazi feltaláló
Karosszékben: Az Enigma története önmagában is rejtélyes és számos félreértés kering körülötte: az aukciósház szakembere például tévesen nevezte meg Kochot felfedezőként. A holland feltaláló csakugyan kifejlesztett egy rejtjelező rendszert, de szabadalmából nem építettek gépet. Az Enigmát a német Arthur Scherbius mérnök fejlesztette ki az első világháború végén. Gyakran elfelejtik megjegyezni az Enigmával kapcsolatban, hogy feltörhetetlennek tartott kódolását az angolok és a franciák kudarcai után először a lengyel Marian Rejewski vezette matematikuscsoport fejtette meg 1932-ben. A lengyelek munkája alapján törte fel a Bletchley Parkban állomásozó szövetséges csoport a kódolását. 1943-tól már napi 2500 üzenetet fejtettek meg. A sikert olyan szigorú titoktartás övezte, hogy az Enigma feltörését nemhogy a németek nem tudták meg, de az egész világ sem szerzett róla tudomást az 1970-es évekig. Így úgy értesültek a szövetségesek az ellenség titkairól, hogy annak fogalma sem volt róla.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek