Bolgár régészek vesztésre állnak a műkincstolvajokkal szemben. Szakértők szerint Európa egyik legfontosabb lelőhelye a Duna-menti római város, Ratiaria. A világ azonban alig ismeri, annál jobban boldogulnak benne a fosztogatók.
A Duna partján, a mai Északnyugat-Bulgáriában állt az egykori Ratiaria. Krasmira Luka ásatásvezető régész az AP-nek elmondta, a hatalmas, 80 hektárnyi lelőhely rendkívül értékes, de képtelenek megvédeni, mindennap újabb és újabb lyukakat találnak, amiket a fosztogatók ásnak.
Ékszereket, érméket keresnek és minden mást, ami útjukba kerül, edényeket, csontokat, ripityára törnek.
Luka szerint a leletek pusztítása nem egyszerűen bűntény, pótolhatatlan tragédia, hiszen a múltat tüntetik el. Rendőrségi becslések szerint naponta legalább 50 000 ember fosztogatja az ország különböző lelőhelyeit. Angel Papalezov műkincsvédelmi rendőr az AP-nek elmondta, évente több százezer műkincset visznek ki illegálisan az országból több mint 40 millió dollár értékben.
Ratiaria azonban a legdrasztikusabb példája mindannak, ami Bulgáriában folyik. Az ókori római várost 1958-tól tárják fel bolgár, olasz, angol kutatók. Szakértők szerint az egyik legfontosabb lelőhely Európában. Ám traktorral, fémkeresővel, bulldózerrel, sőt még leszerelt rendőrségi járművekkel is jól ellátott maffiabandák dúlják. Október elején például 5000 olyan római leletet adtak át a Bolgár Nemzeti Múzeumnak, amelyeket a Ratiaria közelében lévő szerb határon foglaltak le. Luka szerint a világ műkincspiaca tele van a római városból kikerült műtárgyakkal, szobrokkal, érmékkel, ékszerekkel.
Nemrégiben például a közeli Archar faluban lakó három férfi egy aranyérmét talált, amit 1500 euróért adtak el csempészeknek. Ez négyhavi bolgár átlagkeresetnek felel meg, ám nem sokkal később az érme feltűnt Németországban, ahol jóval drágában vásárolták meg. Luka szerint ezeket a fosztogatókat igazi nagyhalak védik Bulgáriában, akik beépültek a rendőrségbe és az állami hatalomba.
Képek: AP
Karosszékben: A mai Bulgária a kultúrák áramlásának kereszteződésében feküdt. Gondoljunk csak egyedülálló és felbecsülhetetlen trák leleteire. Ám nemcsak ők nem tudják hatékonyan védeni leleteiket. Mint Múmia az utcán, Marcus Aurelius a szekrényen című posztomban is beszámoltam róla, sajnos mi sem jeleskedhetünk.
E is érdekes:
Utolsó kommentek