Az úgynevezett Riacei Bronzokat a 20. század legnagyobb régészeti felfedezései között tartják számon, 2008 óta mégsem láthatta senki őket. Tüntetésektől, korrupciótól, homályos pénzügyi attrakcióktól hangos a sajtó.
Pontosan 40 évvel ezelőtt, 1972-ben bukkantak a tengerben búvárok Reggio Calabria partjai előtt a két, Kr. e. 5. századi bronzszoborra.
Miként A rendőrség is érdeklődik az oroszlán után című posztomban is írtam, az életnagyságúnál nagyobb, csodálatosan megmunkált, görög antik szobrokról a szakértők egyöntetűen megállapították, hogy a 20. század legnagyobb régészeti leletei közé tartoznak.
Ám a szobrok jelenleg a dél-olaszországi Reggio Calabria múzeumának raktárában porosodnak, mivel a múzeum átépítése miatt húzódik kiállításuk.
A szobrok arról a kistelepülésről kapták nevüket, ahol egy amatőr búvár rájuk lelt.
Azon nagyon kevés antik görög bronzszobrok közé tartoznak, amelyek ránk maradtak, ezeknek a többségét ugyanis az évszázadok során anyaguk miatt beolvasztották és újra felhasználták.
Ráadásul a tengerben meglapult szobrok igazi mestermunkák. Miután megtalálták, Firenzében restaurálták őket és 1980-ban ott is mutatták be a nagyközönségnek a Museo Archeologico Nazionaléban.
A szobrok hamarosan igazi sztárok lettek, 1,3 millióan nézték meg. Ezután a műalkotásokat Rómán át Reggio Calabriába szállították, miután a város saját tulajdonának tekinti őket. Ki is állították az antik remekeket 2008-ig.
Akkor felújítási munkálatokba kezdtek, úgy tervezték, hogy az újjávarázsolt múzeumot 2011-ben, az olasz egyesítés 150. évfordulóján nyitják meg.
A költségeket 11 millió euróra becsülték eleinte, most azonban már 30 milliónál tartanak, és korántsem látszik a munka vége. Hozzá nem értésről, korrupcióról írnak - közölte a The Art Newspaper.
Augusztusban vezető olasz akadémikusok sürgették, hogy a szobrokat vigyék vissza Firenzébe, mielőtt nagyobb bajuk esik, és ahol újra láthatná őket a nagyközönség. Ám a helybéliek már korábban is utcára vonultak a szobroknak a városukban tartásáért, s most is határozottan ellenállnak, a két műkincstől ugyanis turistalátványosságot és komoly bevételeket remélnek.
Képek: középen az egyik szobrot kiemelik a tengerből (The Art Newspaper)
Karosszékben: A 2 méter magas szobrok meztelen férfiakat ábrázolnak. Szakértők szerint egyelőre nem világos, hogy harcosokat, királyokat, vagy mitológiai alakokat jelenítenek-e meg. Feltehetően hajón szállították őket valamikor az ókorban Görögországból Rómába, ám viharba keveredhetett a hajó és elsüllyedt a szobrokkal együtt. Mindenesetre még egy szomorú történet, amikor pénz is van (soha nem elég), szándék is akad, és még sincs eredmény. A szobrok állítólag még raktárban sincsenek, valamilyen folyosóra vannak kitéve.
Ez is érdekes:
Már nem keresik Sir John Franklin hajóit
Utolsó kommentek