Nem csecsemőáldozat helyszínét, hanem csecsemők és magzatok temetőjét találták meg Tuniszban, az egykori Karthágó területén. Más kutatók azonban vitatják ezt. A kutatások újjáélesztettek egy régi vitát.
Karthágót a Kr. e. 9. században alapították türoszi pun telepesek. A Kr. e. 6. századra kereskedelmi „nagyhatalom” lett.
A Kr. e. 5. századtól a Kr. e. 2. századig sorozatos, véres háborúkat folytatott előbb a görögökkel, majd a rómaiakkal Szicíliáért és más területekért. Végül azonban elbukott.
A régészek a múlt század elején kezdték meg az egykori városállam rendszeres feltárását. Ekkor bukkantak a különös urnákra az úgynevezett Tophet-temetőben, amelyet Kr. e. 700 és Kr. e. 300 között használtak.
Az urnák több ezer elhamvasztott csecsemő, fiatal kecske és bárány maradványait rejtették.
A temető nagyobb volt, mint egy focipálya és kilenc temetkezési szintet különítettek el feltárásakor.
Bizonyos történeti források alapján eddig úgy vélték, hogy a gyereket feláldozták az isteneknek. Görög és római történetírók azt írják, hogy a papok elvágták a csecsemők torkát és tűzbe dobták őket.
Jeffrey Schwartz, a Pittsburgh Egyetem munkatársa kutatócsapatával az urnákban talált 540 egyed fogait és állkapocscsontját elemezte. Kiderült, hogy nagy részük még magzat vagy párnapos újszülött korban meghalt, vagyis meg sem érte azt a kort, hogy feláldozható lett volna az isteneknek.
Schwartz a LiveScience-nek azt is elmondta a történeti forrásokat a karthágóiak ellenségei jegyezték fel amolyan ellenpropagandaként.
Patricia Smith, a jeruzsálemi Héber Egyetem antropológusa azonban vitatja Schwartz eredményeinek összegzését. Szerinte a Tophet nem szokványos temető, a LiveScience-nek elmondta, itt már 1 hónapos kortól áldoztak csecsemőket.
Ráadásul szerinte a hamvasztás miatt sérülhettek annyira a megmaradt csontdarabok, hogy ma már nehezen vizsgálhatók pontosan.
Smith azt is kétli, hogy az elhalt csecsemőket automatikusan hamvasztották volna. Olyan magas volt ugyanis a csecsemőkori halálozási arány, hogy a gyermekek 1-2 éves koráig nem is igazán alakult ki kötődés hozzájuk. Ráadásul Smith szerint a karthágóiak, mint hajós nép, a fát igen nagyra becsülte, csak indokolt esetben használhatta hamvasztásra. Képek: fenn egy urna (J. Swartz szívességéből), középen a Tophet (LiveScience), lenn Baál
Karosszékben: A Biblia is említi a karthágóiak fő istenének, Baálnak felkínált gyermekáldozatokat, vannak olyan leírások is, hogy a gyermekeket saját szüleik vitték a paphoz, aki ünnepélyes szertartás közepette feláldozta őket, majd a kis tetemeket az istenszobrok kinyújtott karjára helyezték, ahonnan a meggyújtott tűzbe gurultak a kis testek.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek