A koponyákat gondosan leválasztották csontvázukról, majd az arckoponyát apró darabokra törték.
Egy sor 10 000 éves, testtől elválasztott koponyás temetkezésre bukkantak Európában és a Közel-Keleten, de az összetört arckoponyák csak újabb csavart jelentenek azon a rejtélyes kapcsolaton, amely ezeket a társadalmakat a halottaikhoz fűzte.
Nemrégiben Szíriában 10 000 éves koponyákat találtak, amelyeket jól láthatóan azután választották le a csigolyáról, miután a tetem lebomlott.
Az is kiderült, hogy akadtak olyanok, amelyek már hosszabb ideje lebomlottak, mint a többi, ami azt jelzi, hogy egy bizonyos alkalomra gyűjtötték ezeket össze a település lakói.
A kutatók azt is megállapították, hogy ezek 18 és 30 éves férfiak koponyái.
A 11 koponya közül egy gyerekét épen hagyták, egy másikat darabokra törtek, a többi kilencnek hiányzik az arckoponyája.
Ezek között a minta egyforma volt: a koponyatető és az állkapocs megmaradt, minden más csont, ami ezek között van, eltűnt.
A kutatók úgy gondolják, hogy az arccsontot egy kővel brutális erővel betörték. Vágásnak mindenesetre semmi jele nincs.
Juan José Ibañez, a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács munkatársa a New Scientistnek elmondta, a leletek arra utalnak, hogy a kőkori kultúrák népei azt feltételezhették a halott fiatalemberekről, hogy fenyegetést jelentenek az élők világára.
Senki nem tudja például, miért temettek sok esetben koponyákat neolitikus (mintegy 9000-6500 éve) települések házai közelébe vagy azok alá. Vannak, akik úgy vélik, az ősök tisztelete az ok.
Amikor az emberek a neolitikus korban elkezdtek együtt élni, szükség lehetett valamilyen társadalmi összetartó erőre - nyilatkozta Ibañez a New Scientistnek. Az ősök tisztelete alkalmas kapocsnak bizonyulhatott. De a nemrégiben felfedezett összetört koponyák egy másik történetet sugallnak, ami még nem fejtett meg senki. Kép: New Scientist, lenn neolitikus sír a törökországi Catalhöyükből, a koponya itt is hiányzik, csakhogy a halott egy fiatal terhes nő
Karosszékben: A kutatók egyelőre csak találgatják az okokat, talán bosszúról, vagy valamilyen elégtételről van szó. Stuart Campbell, a Manchester Egyetem kutatója szerint a halál utáni kegyetlenkedés azt sugallja, hogy a halott fiatalembereket különösen fenyegetőnek találták. Az arckoponya összetörése a halott egyéniségét pusztítja el. Liv Nilsson Stutz, az Emory Egyetem munkatársa elképzelhetőnek tartja, hogy a furcsa aktus a bánatot segített feloldani, az arc elvételével véglegesen elválasztották az élőket a halottaktól.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek