Szíriában hónapok óta véres polgárháború dúl. A katonák és a felkelők sok helyen az ősi romok közé veszik be magukat. Szakértők szerint, amit nem lőnek szét, azt kifosztják.
A Global Heritage Fund arról számolt be, hogy Palmyrában a római kori romok közé vették be magukat a katonák és onnan lövik a felkelőket.
A csodálatos Palmyra még nemrégiben is Szíria egyik turisztikai célpontja volt, ám nemcsak ezek a romok kerültek veszélybe. A YouTube-on megnézhető az a Ugarit News felvétele, amelyen látszik, hogy a harcok Apameában, a görög-római városban, az al-Madiq citadellában is folytak.(A képen: Krak des Chevaliers)
A Szíriai Múzeumok igazgatója, Hiba al-Sakhel a Middle East Online-nak elmondta, a keresztes lovagok leghíresebb várát, a Krak des Chevaliers-t fegyveresek foglalták el, a lelőhelyeken pedig folynak az illegális ásatások. Hozzátette azt is, nem képesek megvédeni a fosztogatóktól a lelőhelyeket, sőt még a múzeumokat sem.
Sakhel azt nyilatkozta, hogy számos fosztogatásról érkezett bejelentés az elmúlt hónapokban, Apameában videóra vették, amint a római kori mozaikokat fúróval szedték fel. Apameából, Hamából, Caesarea Magnából, a mai Saizárból ókori fegyvereket és szobrokat loptak el a múzeumokból. Sakhel úgy véli, ezeket Libanonba csempészik, majd eladják őket az illegális műkincskereskedelemben. Ezért most elhatározták, hogy a szíriai múzeumokban lévő legértékesebb darabokat átszállítják a Központi Bankba, és ott őrzik őket meghatározatlan ideig.
Ugyanakkor azt is hozzátette: „Ez az örökség nem a kormányé, nem az elnöké, az összes szíriaié, az emberiségé. Vagyis nem szabad megsemmisíteni, még akkor sem, ha valaki ’szabadságot’ követel.” (A képen: Palmyra)
Karosszékben: Az UNESCO vezetője, Irina Bokova is felhívta a nemzetközi közösség figyelmét arra, hogy a Szíriában lévő közös örökséget meg kell védeni. Ő feltehetően a kormányoldalról fenyegető veszélyre is gondolt. Nem hinném, hogy a felkelők folytatnának illegális ásatásokat, és csak ők vennék be magukat ősi romok közé. Annyi azonban bizonyos, hogy ebben az évben sem nézhetik meg az érdeklődök közös örökségünket (ami feltehetően hétről-hétre fogyatkozik), pedig Szíria a civilizáció legrégibb múltjának egy darabkáján fekszik. Sajnos hasonló hírek érkeznek Egyiptomból is. Mint a Maffiabandák dúlják az ősi Egyiptomot című posztomban is olvasható, még a rengeteg pénzért vett ásatási engedéllyel rendelkező kutatókat sem engedik a lelőhelyek közelébe a bandákba verődött fosztogatók.
Ez is érdekes:
Utolsó kommentek