Szent Miklós koponyacsontjait Bariban őrzik. A püspök fejrekonstrukcióját nem is lett volna nehéz elkészíteni, ha nem törték volna be csúnyán az orrát.

Miklóst az Antalyától 100 kilométerre délnyugatra lévő Myra (ma Törökország) városa választotta püspökévé a III. században. Miután a törökök elfoglalták a területet, a szentté avatott Miklós csontmaradványait a XI. században Bariba szállították, s ott őrzik máig a Szent Miklós-templomban.

A Vatikán engedélyével Luigi Martino, a Bari Egyetem professzora precíz méréseket végzett a koponyán, valamint röntgenfelvételeket készített róla. Ezeket használta fel Carole Wilkinson – akkor még a Manchester Egyetem, ma már a Dundee Egyetem munkatársa –, hogy elkészítse Szent Miklós fejrekonstrukcióját.
Wilkonson munkáját nehezítette, hogy a püspöknek volt egy rendkívül súlyos, rosszul forrt orrcsont-törése. Bőre és szeme színét barnára készítették, mivel mediterrán térségben élt, vagyis nehezen lett volna elképzelhető, hogy fehér bőrű és kék szemű lett volna, s mivel idős korban halt meg, ősz hajt feltételeztek nála, haját és szakállát pedig a IV. századi divat szerint alakították.

Az eredmény: egy 60 év körüli, magabiztos tekintetű görög férfi, határozott állkapocssal és törött orral, ez utóbbi sérülést feltehetően akkor szerezte, amikor a keresztényüldözések során bebörtönözték.

A képen: A Santa Nicola-templom Bariban

Karosszékben: Biztosra vehető tehát, hogy Miklósnak nem volt rénszarvasszánja, sőt, talán havat sem látott életében, de a legenda úgy tartja, hogy tapintatosan segített a rászorulókon és ha nem is repdesett szánon a kémények felett, képes volt a tengeri vihart lecsendesíteni. Szeretem ezeket a fejrekonstrukciókat, mert visszahozzák a régen élt embereket.

Ez is érdekes:

Bengházi kincs: sosem látták és már nem is fogják